*MEGJEGYZÉS: Igen tudom, hogy nagyon régen nem volt új rész, de rengeteg dolgom volt, de mostantól újra lesznek szóval no para nem fejezem be *
Szerelmes szívek
Szerelmes szívek
Még mindig istenien csókolt. Nem tudtunk leállni, egyszer én csókoltam meg újra, majd megint ő hajolt hozzám oda. Fogalmam sincs mennyi ideig játszottuk ezt, de talán a századik ilyennél Götze eltolt magától és a szemembe nézett.
- Találkozzunk holnap is. - mondta és meg sem várva a válaszom ott hagyott az utca közepén.
Percekig csak álltam ott, és szóhoz sem jutottam a döbbenettől. Néztem a fiú egyre távolodó alakját, kedvem lett volna utána futni, de talán jobb volt, hogy hagytam menni. Mindkettőnknek át kellett ezt az egészet gondolnia. Elindultam tehát a házunk felé miközben az emlékképek újra és újra előtörtek belőlem, ahogy magához húz és megcsókol, még éreztem az ajkaimon az övéit, de már nem olyan erőteljesen mint akkor ott.
A kapu előtt megállva vettem egy mély lélegzetet majd belöktem az ajtót. Rögtön a lépcsőhöz mentem és megnyomtam a csengőnket. Az ajtó röviddel a csengő alábbhagyása után kinyílt, a bátyám pedig kíváncsian fürkészte az arcomat, amiről egyenlőre még semmit sem tudott kivenni. Bementem a házba, Basti szokásához híven nálunk volt, de igazából hol máshol is lehetne? Az érkezésemre pedig felpattant a kanapéról és ő is rám szegezte kíváncsiskodó tekintetét.
- Csókolóztunk, és holnap találkozunk, ne kérdezzétek mi volt az én se értem. - hadartam el gyorsan majd az emelet felé vettem az irányt, majd gyorsan hozzátettem. - bocsi de nagyon fáradt vagyok, majd holnap bombázzatok a kérdésekkel. - zártam le és meg sem hallgatva őket felmentem a szobámba. Az ágyamra dőltem, és úgy ahogy voltam ruhástul elnyomott az álom.
De Götze még álmomba sem hagyott nekem nyugalmat. Egy sikátorszerű szűk utcában sétáltunk, délután felé járhatott az idő, fogalmam sem volt arról, hogy hova mentünk és milyen okból. De csak sétáltunk a véget nem érő sikátorban kézen fogva és beszélgettünk, és abban a pillanatban, amikor Götze felém fordult, hogy megcsókoljon, megszólalt a telefonom én pedig felriadtam. A kijelzőre néztem majd rögtön benyomtam a hívást.
- Szia. - szóltam bele és ásítottam egyet.
- Bocsánat, felébresztettelek? - kérdezte Kimmich.
- Igen, de nem baj úgy is hülyeséget álmodtam, mit szeretnél?
- Arra gondoltunk, hogy ma edzés után megint beülhetnénk pizzázni, tudod mint régen.
Nagyot sóhajtottam - most nem az álmosság miatt - majd válaszoltam.
- Bocsi, de Götzével találkozok, de holnap nekem jó.
- Oh, újra együtt vagytok? - a hangja kíváncsian csengett.
- Nem...nem tudom majd elmesélek mindent, de most megyek mert Manu és Basti megőrül a kíváncsiságtól. - nevettem el magam, mert telefonálásunk közben az említett személyek bejöttek a szobámba és az ajtóbol meredtek rám "na mi lesz már" tekintettel.
- Hát azt egyből gondoltam, akkor szia. - nevetett és kinyomta a telefont.
Jól sejtettem, amint letettem a telefont, a srácok, meg sem várva, hogy bármit is mondjak elkezdtek a kérdéseikkel bombázni.
Én pedig nagyot sóhajtva végig hallgattam az összeset, amik leginkább a "mi volt" "jártok?" "összejöttetek" "komolyan megcsókoltad?" "komolyan megcsókolt?" és ennek mindenféle szinonimája én pedig amire tudtam válaszoltam. Arra, hogy járunk pedig csak annyit feleltem, hogy alakulóban van, mivel fogalmam sincs mi lesz ezek után. A fiúk pedig megkapva a válaszukat valamennyire lenyugodtak, de a java még csak ezután jött, hiszen Adelnak is el kellett újságolnom a dolgot. A lány néma csöndbe hallgatta végig a kissé hosszúra sikerült monológomat, majd miután befejeztem a nyakamba ugrott, egy "úristenem de örülök" kiáltással. Igen még mindig jobb mint a 26 éves bátyám és a barátja.
Egész nap azt vártam, hogy találkozzunk, nem tudtam őt kiverni a fejemből, egész kocsiúton ő járt a fejembe, hogy most akkor mi lesz ha találkozunk, mit fog reagálni, de persze hülyeség is lenne variációkat keverni a fejemben mert semmi nem úgy lesz, ahogy eltervezem.
Már akkor szét izgultam az agyam, amikor befordultunk a stadion elé. Adel ült velem a hátsó ülésen és folyamatosan nyugtatott, kisebb nagyobb sikerrel. A kocsiból kilépve a bátyám a bejárat felé kezdett futni ( késésben voltunk) én pedig szép lassan sétáltam, az oldalamon a két Schweinsteigerrel. Az edzésre fenntartott helységbe belépve Kimmich, Lewandowski, Alaba és Draxler rögtön megrohamoztak engem, gondolom a lepcses szájú Kimmich mindent elújságolt nekik. Legalább is azt hittem. De amikor Draxler megszólalt, már tudtam, hogy nem erről van szó.
- Akkor holnap edzés, után jössz pizzázni ugye? - nézett rám, mire elnevettem magam majd mielőtt válaszoltam, volna belenéztem Kimmich szemébe, és vette az adást legalább is az apró fejbólintásából ezt vettem ki.
- Persze, a többiek is jönnek? - a többiek alatt a bátyámat, Bastit és Adelt értettem.
- Igen, velük már megbeszéltük, de a biztonság kedvéért megkérdeztünk téged, hát ha olyan parasztok, hogy nem szóltak neked.
Ezt nem értettem talán Kimmich azt se mondta, el hogy beszélt velem? Ez elég furcsa pedig tőle. Félre is hívtam őt még edzés előtt, hogy beszéljünk.
- Köszönöm, hogy nem mondtál semmit. - néztem a szemébe hálásan.
- Miért mondanék? Ismerem őket Lewandowskin kívül az összes víz agyú. - nevette el magát. - amúgy féltelek, Götze megint meg fog bántani és nem akarom, hogy miatta sírj vagy szétess. - az arcán jól kivehető volt, hogy aggódik.
- Nyugi, tudok magamra vigyázni, és nem fog megbántani. De köszönöm. - mondtam majd szorosan megöleltem.
Miután vége lett az edzésnek összeszorult gyomorral, és magas szívveréssel indultam el felé. Nem akarok róla áradozni, de eszméletlenül nézett ki. Épp most fürdött és a haja még vizes volt, ezért fürtjei a homlokára tapadtak, nem is akarom tetőzni, Mario Götze hozta a formáját.
- Szia. - lépett elém mosolyogva
- Szia. - mondtam remegő hanggal, majd megcsókolt ott mindenki előtt.
Kiléptünk a stadionból, a csókunk pedig jó pár kérdést felvetett a csapatban, de most egyikünk se volt erre kíváncsi.
Mi pedig kéz a kézben elindultunk, hogy München zajos utcáit járva végig beszéljük, hogy most mi is van velünk. Mert fogalmam se volt, én biztos vagyok az érzéseimben, de vajon ő is az? Kimmich szerint meg fog bántani, és ő nem szokott hülyeségeket beszélni, de csak félt, szóval nem kell ráparáznom, az egészre, minden oké lesz. Mikor feleszméltem a bambulásból egy ijesztően ismerős helyen jártunk, mint ha jártam volna már itt... Kis idő gondolkodás után rájöttem, hogy ez az a sikátor ahol álmomban Götzével voltam. A fiú pedig megállt és szembefordult velem. Mély levegőt vett mielőtt beszélni kezdett.
- Figyelj őszinte leszek veled. Lehet ezzel meg foglak bántani, lehet, hogy egyet értesz velem fogalmam sincs. Tarthatsz ezután egy utolsó szemét állatnak, ha akarsz meg is üthetsz, nem futok el. - hangja komolyan csengett. - de én nem szeretlek úgy, maradjunk csak barátok, ez köztünk már nem működne még egyszer, sajnálom. - bennem pedig megfagyott a vér. Nem tudtam mit mondani, nem tudtam hova tenni, hogy ezt tette velem. Kimmichnek igaza volt, már bánom, hogy lemondtam azt a mai pizzázást.
A kapu előtt megállva vettem egy mély lélegzetet majd belöktem az ajtót. Rögtön a lépcsőhöz mentem és megnyomtam a csengőnket. Az ajtó röviddel a csengő alábbhagyása után kinyílt, a bátyám pedig kíváncsian fürkészte az arcomat, amiről egyenlőre még semmit sem tudott kivenni. Bementem a házba, Basti szokásához híven nálunk volt, de igazából hol máshol is lehetne? Az érkezésemre pedig felpattant a kanapéról és ő is rám szegezte kíváncsiskodó tekintetét.
- Csókolóztunk, és holnap találkozunk, ne kérdezzétek mi volt az én se értem. - hadartam el gyorsan majd az emelet felé vettem az irányt, majd gyorsan hozzátettem. - bocsi de nagyon fáradt vagyok, majd holnap bombázzatok a kérdésekkel. - zártam le és meg sem hallgatva őket felmentem a szobámba. Az ágyamra dőltem, és úgy ahogy voltam ruhástul elnyomott az álom.
De Götze még álmomba sem hagyott nekem nyugalmat. Egy sikátorszerű szűk utcában sétáltunk, délután felé járhatott az idő, fogalmam sem volt arról, hogy hova mentünk és milyen okból. De csak sétáltunk a véget nem érő sikátorban kézen fogva és beszélgettünk, és abban a pillanatban, amikor Götze felém fordult, hogy megcsókoljon, megszólalt a telefonom én pedig felriadtam. A kijelzőre néztem majd rögtön benyomtam a hívást.
- Szia. - szóltam bele és ásítottam egyet.
- Bocsánat, felébresztettelek? - kérdezte Kimmich.
- Igen, de nem baj úgy is hülyeséget álmodtam, mit szeretnél?
- Arra gondoltunk, hogy ma edzés után megint beülhetnénk pizzázni, tudod mint régen.
Nagyot sóhajtottam - most nem az álmosság miatt - majd válaszoltam.
- Bocsi, de Götzével találkozok, de holnap nekem jó.
- Oh, újra együtt vagytok? - a hangja kíváncsian csengett.
- Nem...nem tudom majd elmesélek mindent, de most megyek mert Manu és Basti megőrül a kíváncsiságtól. - nevettem el magam, mert telefonálásunk közben az említett személyek bejöttek a szobámba és az ajtóbol meredtek rám "na mi lesz már" tekintettel.
- Hát azt egyből gondoltam, akkor szia. - nevetett és kinyomta a telefont.
Jól sejtettem, amint letettem a telefont, a srácok, meg sem várva, hogy bármit is mondjak elkezdtek a kérdéseikkel bombázni.
Én pedig nagyot sóhajtva végig hallgattam az összeset, amik leginkább a "mi volt" "jártok?" "összejöttetek" "komolyan megcsókoltad?" "komolyan megcsókolt?" és ennek mindenféle szinonimája én pedig amire tudtam válaszoltam. Arra, hogy járunk pedig csak annyit feleltem, hogy alakulóban van, mivel fogalmam sincs mi lesz ezek után. A fiúk pedig megkapva a válaszukat valamennyire lenyugodtak, de a java még csak ezután jött, hiszen Adelnak is el kellett újságolnom a dolgot. A lány néma csöndbe hallgatta végig a kissé hosszúra sikerült monológomat, majd miután befejeztem a nyakamba ugrott, egy "úristenem de örülök" kiáltással. Igen még mindig jobb mint a 26 éves bátyám és a barátja.
Egész nap azt vártam, hogy találkozzunk, nem tudtam őt kiverni a fejemből, egész kocsiúton ő járt a fejembe, hogy most akkor mi lesz ha találkozunk, mit fog reagálni, de persze hülyeség is lenne variációkat keverni a fejemben mert semmi nem úgy lesz, ahogy eltervezem.
Már akkor szét izgultam az agyam, amikor befordultunk a stadion elé. Adel ült velem a hátsó ülésen és folyamatosan nyugtatott, kisebb nagyobb sikerrel. A kocsiból kilépve a bátyám a bejárat felé kezdett futni ( késésben voltunk) én pedig szép lassan sétáltam, az oldalamon a két Schweinsteigerrel. Az edzésre fenntartott helységbe belépve Kimmich, Lewandowski, Alaba és Draxler rögtön megrohamoztak engem, gondolom a lepcses szájú Kimmich mindent elújságolt nekik. Legalább is azt hittem. De amikor Draxler megszólalt, már tudtam, hogy nem erről van szó.
- Akkor holnap edzés, után jössz pizzázni ugye? - nézett rám, mire elnevettem magam majd mielőtt válaszoltam, volna belenéztem Kimmich szemébe, és vette az adást legalább is az apró fejbólintásából ezt vettem ki.
- Persze, a többiek is jönnek? - a többiek alatt a bátyámat, Bastit és Adelt értettem.
- Igen, velük már megbeszéltük, de a biztonság kedvéért megkérdeztünk téged, hát ha olyan parasztok, hogy nem szóltak neked.
Ezt nem értettem talán Kimmich azt se mondta, el hogy beszélt velem? Ez elég furcsa pedig tőle. Félre is hívtam őt még edzés előtt, hogy beszéljünk.
- Köszönöm, hogy nem mondtál semmit. - néztem a szemébe hálásan.
- Miért mondanék? Ismerem őket Lewandowskin kívül az összes víz agyú. - nevette el magát. - amúgy féltelek, Götze megint meg fog bántani és nem akarom, hogy miatta sírj vagy szétess. - az arcán jól kivehető volt, hogy aggódik.
- Nyugi, tudok magamra vigyázni, és nem fog megbántani. De köszönöm. - mondtam majd szorosan megöleltem.
Miután vége lett az edzésnek összeszorult gyomorral, és magas szívveréssel indultam el felé. Nem akarok róla áradozni, de eszméletlenül nézett ki. Épp most fürdött és a haja még vizes volt, ezért fürtjei a homlokára tapadtak, nem is akarom tetőzni, Mario Götze hozta a formáját.
- Szia. - lépett elém mosolyogva
- Szia. - mondtam remegő hanggal, majd megcsókolt ott mindenki előtt.
Kiléptünk a stadionból, a csókunk pedig jó pár kérdést felvetett a csapatban, de most egyikünk se volt erre kíváncsi.
Mi pedig kéz a kézben elindultunk, hogy München zajos utcáit járva végig beszéljük, hogy most mi is van velünk. Mert fogalmam se volt, én biztos vagyok az érzéseimben, de vajon ő is az? Kimmich szerint meg fog bántani, és ő nem szokott hülyeségeket beszélni, de csak félt, szóval nem kell ráparáznom, az egészre, minden oké lesz. Mikor feleszméltem a bambulásból egy ijesztően ismerős helyen jártunk, mint ha jártam volna már itt... Kis idő gondolkodás után rájöttem, hogy ez az a sikátor ahol álmomban Götzével voltam. A fiú pedig megállt és szembefordult velem. Mély levegőt vett mielőtt beszélni kezdett.
- Figyelj őszinte leszek veled. Lehet ezzel meg foglak bántani, lehet, hogy egyet értesz velem fogalmam sincs. Tarthatsz ezután egy utolsó szemét állatnak, ha akarsz meg is üthetsz, nem futok el. - hangja komolyan csengett. - de én nem szeretlek úgy, maradjunk csak barátok, ez köztünk már nem működne még egyszer, sajnálom. - bennem pedig megfagyott a vér. Nem tudtam mit mondani, nem tudtam hova tenni, hogy ezt tette velem. Kimmichnek igaza volt, már bánom, hogy lemondtam azt a mai pizzázást.
