Bastian Schweinsteiger novella

Der FCB!
*OLVASD EL*
EZ A NOVELLA TELJES EGÉSZÉBEN KITALÁCIÓ!! AZ ALAPSZTORI VALÓSÁG DE A TÖBBI NEM.
KÖSZÖNÖM.

Kedves München rajongók!

17 év, pontosan ennyi idő telt el 1998 és 2015 között. Nagyon sok minden megváltozott ennyi idő alatt. De a Bayern iránti feltétlen szeretetem soha. Szerettek engem és én is őket. Még is sokan megkérdezik miért hagytam el 17 értékes év után a hazámat? Mikor engem neveztek Münchennek a Bayernek. A válasz egyszerű, nincs sok időm már hátra a fociból. Azt gondoltam a Manchester majd ad nekem új lehetőségeket. Nem tagadom, hogy életem legrosszabb döntése volt. München a hazám, az  otthonom mai napig örömmel jövök ide vissza. Mai napig éneklik a nevemet a stadionokban, mai napig várják, hogy visszatérjek. De nem fogok, többé nincs már Basti és München. Sokan ellenem fordultak az átigazolásom utána időszakban, megértem hiszen 17évet töltöttem Münchenben, rekordokat döntöttem meg a klubbal, a csúcsig jutottam és itt hagytam őket. De nem felejtelek el titeket, nem felejtem el a sok örömöt amit nekem adtatok, hogy mindig ugyanolyan lelkesen szurkoltatok. Szeretlek titeket és ne aggódjatok nem tűnik el a ti Bastitok, talán pár év múlva visszatérek Münchenbe, de nem focistaként... Köszönöm a sok támogatást és kitartást, őszintén sajnálom ha valakinek csalódást okoztam, szeretlek titeket.

    Megnyomtam az entert, az írásom pedig kikerült az adatlapomra. Úgy gondoltam tartozok ezzel a Bayern rajongóknak. Felléptem a székemből és az ablakhoz léptem. Az Angliai táj még idegen volt számomra, teljesen más volt mint München. Még mindig minden idegen volt pedig lassan három hónapja itt vagyok. A csapatba egyetlen németként elég nehezen illeszkedem be. Rengeteg levelet kaptam az elmúlt hónapokban rengeteg jót és szinte ugyanennyi rosszat. Sok rajongóm szívét törtem össze, de az enyém is összetört, hiányzik München, hiányoznak a rajongók és a csapattársaim is. Hiányzik Müller és Ribery komolytalansága, hiányzik a Lahmbol áradó méltóság, hiányzik, hogy Neuer dirigáljon mindenkinek. Hiányzik az egész csapat az a feltétlen szeretet amit ott kaptam. Le kellett törölnöm egy kósza könnycseppet az arcomról, de tudtam, hogy ezzel elindul a többi is. Visszaültem a székbe és lehajtottam a fejem az asztalra, és próbáltam némán sírni. Nem bírom tovább muszáj látnom a csapatot. Muszáj Münchenbe mennem, most. Felálltam és a bőröndömhöz léptem, bedobáltam pár cuccomat, majd előkerestem az útlevelemet, és mit sem törődve azzal, hogy ma este meccsem lesz, a reptér felé vettem az utat. Tudtam, hogy nemsokára indul egy gép ami egyenesen Münchenbe repít, ezért kicsit gyorsítottam a lépteimen. Próbáltam nem nagy feltűnést kelteni, de még valamilyen szinten így is megbámultak. A taxiból kiszállva felkapta a bőröndömet és elkezdtem futni, nem nem azért, mert késésben voltam szimplán nem akartam, hogy bárki is megállítson. Szerencsére minden gyorsan ment és egy röpke tíz perc múlva már a gépen ültem. Nagyon régen volt már, hogy olyan gépen repültem, ahol a csapattársaimon kívül bárki is volt. Tudtam, hogy ebből óriási botrány lesz, de nem érdekelt, szükségem volt arra, hogy lássam a csapatomat.

...

    Pár óra múlva már München kopott utcáit jártam. Egyenesen a Sabener straße felé lépkedtem. Ahogy néztem az épületeket automatikusan könnybe lábadt a szemem, hiszen itt éltem a gyerekkoromat és minden emlékem ide köt. A telefonom mindeközben megállás nélkül csörgött, az edzőm és a csapattársaim folyamatosan hívtak, egy idő után felidegesített és inkább lenémítottam. A Straße elé érve megálltam, nem akartam bemenni fogalmam sem volt arról, hogy hogyan fogadnának, ezért leültem a kőre. Az edzésük fél óra múlva kezdődött de tudtam, hogy tíz percen belül itt lesznek. A szívem egyre hevesebben dobogott, három hónapja semmit sem hallottam a srácokról, és most láthatom őket,  szemem könnyekbe borult alig láttam valami. De egy alakot láttam közeledni, megtöröltem a szemem és felálltam. Neuer volt az, én pedig meg sem várva, hogy észrevegyen odarohantam hozzá és megöleltem.    

   A kapust szerintem kisebb fajta sokk hatás érte, de engem is. Lassan megérkeztek a többiek és egy körgyűrűt alkottak körülöttünk. Lehet nem nagyon fogták fel, hogy én vagyok vagy nem tudom. Elengedtem Manut és szembenéztem a többiekkel.

   - Hazajöttem. - mosolyogtam szét tárt karokkal és könnyes szemekkel.

   - Uristen. - hagyta el Thomas száját egy két perces csend után a szó. - BASTIAAAAAAN. - fogta fel és a nyakamba ugrott, a többiek is közelebb jöttek és mindenkitől kaptam minimum egy hátba veregetést.

   - De most mi lesz? - kérdezte Lewa miután kiszabadultam a volt csapattársaim gyűrűjéből.

   - Nemtudom, ma este meccsem van, a telefonom négy órája megállás nélkül csörög, de nem érdekel. - vontam meg a vállam.

   - De Schweini vedd, fel mert ebből óriási balhé lesz, még le is csukhatnak. - nézett rám szigorúan Manuel.

   - Jó. - mondtam és elővettem a folyamatosan csörgő telefonomat a zsebemből egy pillanatra felnéztem a többiekre mintegy megerősítés gyanánt majd benyomtam a hívás gombot.

   - BASTIAN SCHWEINSTEIGER. - nem is volt szükség telefonra Van Gaal hangja elhallatszott idáig is. - MEGKÉRDEZHETEM, HOGY HOL A FRANCBA VAGY?

   - Münchenben, otthon. - válaszoltam teljesen higgadtan.

   - MA ESTE MECCSED VAN FIAM, HOGY KÉPZELED, HOGY ELMÉSZ MÜNCHENBE???

   - Ez az otthonom mester, nem Anglia. Nem érzem ott jól magam. Nem akarok ott játszani, a Bayern az otthonom. - mondtam őszintén, de oh bárcsak ilyen egyszerű lenne.

   - Értettem, mihamarabb repülj haza erről tárgyalnunk kell a menedzsereddel, felelőtlen dolog amit csinálsz 31 éves létedre. - mondta az edző majd letette.

  Becsúsztattam a farzsebembe a telefonom majd  elindultam egyenesen a Straße-be. A többiek már rég bent voltak, mivel perceken belül elkezdődött az edzésük. De én nem velük akartam beszélni, hanem Hoenessel, ezért felmásztam a lépcsőkőn egyenesen az elnöki irodáig és ott bekopogtattam. Egy "szabad" elhangzása után benyitottam.

    - Bastian! - Hoeness mosolygósan felállt a székéből és a kezét nyújtotta nekem. - Te itt Münchenben?

    - Igen, hazajöttem. - kezet ráztam vele majd folytattam. - Van rá esély, hogy visszatérjek?

    - Neked bármikor, nehéz lesz de megoldjuk. - mosolygott Hoeness én pedig hittem neki.

...

    Újabb 2 hónap telt el. Azóta se mentem vissza Angliába. A menedzserem és a Bayern menedzserei mindent leszerveztek. Nagy nehezen és sok pénz árán, de sikerült visszatérnem újra Münchenbe. Elméletileg ma lesz az első meccsem. Még a szurkolók sem tudtak az egész visszatérésemről. Ez valamilyen szinten egy bónusz ajándék a Bayern részéről. Tudtam, hogy az 52.percben fogok pályára lépni, Alonso helyére.A bemenetelem elég érdekesen sikerült, majdnem észrevettek a szurkolók, de végül még is sikerült feltűnés mentesen eljutnom az öltözőig. Nyilvánvalóan nem fogok leülni a kispadra, hiszen akkor idő előtt észrevennének. Ezért, szeretem a Bayernt, mert mindig megszervezik az ilyen "nagy" visszatéréseket. Igaz én csak cirka 4 hónapra hagytam el a klubomat. Elköszöntem a srácoktól, majd leültem az öltözőben és vártam. Előre vártam már, hogy mi suhán át a nézők arcán, amikor meglátják a 31-es számot. Hiszen amióta elmentem, nincs 31-es mez. Amikor bejöttek a srácok fél időben, már 1-0 volt az állás a mi javunkra. Remélem majd rúghatok én is egyet. Igazán jó visszatérés lenne. 
   Az 50.percben a szívverésem, ha lehet mondani még százszorosára nőtt. Bekötöttem a stoplisomat, majd mély levegőt véve felálltam. Kisétáltam, arra a részre, ahol a csapattársaim mentek ki a félidőt követően. Szerencsére pont takarásban álltam, így senki sem látott. Ancelotti intett , ami azt jelentette, hogy mehetek. A partjelző felmutatta a táblát, amin a piros 14-es mellett egy zöld 31-es érkezett. Mindenki nyitott szájjal nézett a kivetítőre. De nem volt sok idejük nézni, mert abban a percben befutottam a pályára. Nem gondoltam volna, hogy ekkora sokkot okozok mindenkinek. A nézőtér egy pillanatra teljesen elcsendesedett. Majd mindenki értetlenül nézett rám, és végül öröm ujjongásban tőrt ki. Tudtam, hogy ezekben a pillanatokban került ki az internetre az átigazolási hírem is. Így pedig végleg nyilvánossá vált hazatértem. Eszméletlen érzés volt újra a csapattal játszani, eszméletlen hangulat volt. 
    A 88.percben 4-0-nál Müller nekem passzolta a labdát a 16oson belül. Elég lehetetlen szögben álltam, szinte képtelenség volt, hogy belőhessem. De gondoltam megpróbálom. Csináltam egy cselt, így kikerültem az egyik védőt, majd kicsit megemeltem a labdát, és besarkaztam, egyenesen a jobb sarokba. Meglett az ötödik a Müncheni tábor pedig konkrétan felrobbant az örömtől. 

  Közvetlen a Müncheni szurkolótábor elé futottam, és küldtem nekik egy hatalmas csókot. "Szeretlek titeket" üvöltöttem nekik, értették ők is szerettek, még így is. Én pedig hálás voltam. Hálás voltam, hogy Bayern lehet az én klubbon. A München az otthonom, szeretem a csapatot a légkört. Soha többé nem megyek el innen. Az én szívem örökké a Bayernért fog dobogni.

X. rész

Bűnös szívek

  Tudtam, hogy nem helyes amit teszünk, de nem tudtam ellen állni, titkon soha nem is tudtam. Nem tudtuk abbahagyni valamelyikünk mindig visszatévedt a másik szájához. A csókcsatánkat végül egy táskámból jövő zaj szakította meg; valaki hívott. Pár centire elléptem Lewatól majd előhalásztam a táskámból a folyamatosan max hangerőn zenélő telefonomat. A kijelzőre nézve pedig a bátyám nevét olvastam le, gyorsan felvettem. Manu meg sem várva, hogy bármit szóljak elkezdett üvölteni.

   - Drága egyetlen húgom, MEGKÉRDEZHETEM, HOGY HOL A FRANCBA VAGY ILYEN KÉSŐ ESTE? - kezdte az üvöltözést de még közel sem volt vége. - MEGÉRTEM ÉN, HOGY MILYEN FONTOS NEKED LEWANDOWSKI, DE KÖNYÖRGÖM MOST MÁR HÚZZATOK HAZAFELÉ.

  Lewara néztem, ő pedig az arckifejezésemből mindent levett, elvette tőlem a telefont és beleszólt.

    - Csá Tesó, nyugi muszáj volt beszélnem Nikkel. Igen semmi baja, vigyázok rá tudod. - ezért is imádtam Lewat, mert bárkit képes volt metegnyugtatni, egyszerűen egy tündér ez a srác. - Viszont Nikol ma nálam fog aludni, muszáj átbeszélnünk az egészet és nem akarom, hogy megfagyjon itt. Köszönöm. Szia. - és letette, én pedig ott álltam teljesen lesokkolva.

    - Én...én nálad fogok aludni? - néztem rá elkerekedett szemekkel.

    - Igen, a bátyád aggódik, viszont muszáj beszélnünk, egyedül vagyok otthon szóval senki nem fog minket zavarni. - és akaratlanul is átsuhant az arcán az a tipikus perverz vigyor én pedig elröhögtem magam.

   Elindultunk a parkból, fogalmam sincs mi történik most, itt sétálok haza egy sráccal, akinek barátnője van, miközben engem szeret. Ó istenem miért velem történik ez mindig? Clara ha ezt megtudja szinte biztos, hogy megöl nem csak engem de Lewat is. Ezek a gondolatok nyilván kiültek az arcomra mert a mellettem sétáló fiú is észrevette.

   - Ne aggódj, minden megoldódik. - mondta majd megállt és szembefordított magával és újból megcsókolt.

   Imádtam ahogy csókolt, gyengéd volt de közben érzéki és kifejező, és boldog voltam őszintén boldog. Megint egy kissé elvesztünk egymásban, de most szerencsére időben le tudtam állni, mivel nem volt szándékomban az utcán megfagyni. Szerencsére Lewandowski nem lakott messze, ezért viszonylag hamar odaértünk hozzájuk. Voltam már párszor náluk, főleg kiskoromban amikor senki se tudott rám vigyázni és a fiú szüleire bíztak. A házba belépve Lewa egyenesen a szobájába indult én pedig követtem, átlépve az ajtót pedig megcsapott a semmivel össze nem téveszthető illata, az én szívem pedig automatikusan gyorsabban kezdett verni. Lewa leült az ágyára én pedig letelepedtem mellé, majd a vállára dőlve vártam, hogy elkezdje.

   - Nikol, én őszintén szeretlek, tiszta szívből. - kezdett bele, a hangja  kicsit bizonytalan volt, de folytatta. - Szeretlek amióta csak az eszemet tudom, de féltem bevallani, neked mindig más kellett, folyton csak az aktuális szerelmedről beszéltél, és én féltem lépni, féltem, hogy elutasítasz. De eljutottam arra a szintre, hogy nem érdekel szeretni foglak és fel vállalom, bármi áron. - fejezte be.

   - De Lewa... Mi van a barátnőddel? - felemeltem a fejem és kérdőn néztem rá.

   - Clara a legjobb barátom, nem több sosem volt több. Tudta, hogy mindvégig téged szeretlek, és tudta, hogy te nem szeretsz. Csak azért voltam vele, hogy megpróbáljalak féltékennyé tenni, de még ez sem jött össze. - vallotta be, én pedig egyik sokkból estem a másikba, a két legjobb barátom képes volt végig a szemembe hazudni, de lenyeltem, mert most más fontosabb volt.

   - Én is szeretlek. Talán tudat alatt mindig is szerettelek. Titkon mindig egy olyan fiúra vágytam mint amilyen te vagy. - mondtam egy percre sem eltévesztve az égszínkék. szempárt.

   - Hát a tiéd vagyok. - mondta mosolyogva és megcsókolt. De ez az összes többi csókjánál szenvedélyesebb volt. Fölém hajolt és időt sem hagyva nekem tovább csókolt.

  Tudtam mit akar, azóta tudtam mióta mondta a bátyámnak, hogy nála alszom. Én is akartam, mindennél jobban akartam. Nem tudtuk abba hagyni a csókolózást, óvatosan lehúztam a fiú felsőjét és ledöntöttem az ágyra.

- Szeretlek. - súgtam a fülébe két csók között.

- Én is szeretlek. - mondta és újra megcsókolt.

...

   Reggel megint csak a telefon csörgése keltett. Félretoltam magamról Lewa karjait, hogy fel tudjak kelni. Arra nem sok esélyt láttam, hogy megtaláljam a szanaszét heverő Lewaeval összekeveredett ruhadarabjaimat, szóval felkaptam a telefonom, amin szokás szerint Neuer neve villogott.

   - Meddig óhajtasz még aludni Csipkerózsika? Elmesélnéd nekem tudod a bátyádnak, hogy mi a franc is van most? - kérdezte kissé dühösen.

      - Nyugi Manu. - mondtam és ásítottam. -  hazaérek megígérem mindent elmesélek viszont kérlek had aludjak még, edzéseden találkozunk Szia. - mondtam és meg sem várva a válaszát letettem.

  Visszamásztam az ágyba Lewa mellé, nyomtam egy puszit a homlokára, majd rádőlve a mellkasára visszaaludtam. 

  Dél körül arra keltem, hogy Lewa nincs mellettem, erre pedig azonnal felriadtam, felültem az ágyra és körbenéztem a szobába. A ruhám ki volt készítve egy székre, gyorsan kikászálódtam az ágyból és felöltöztem. Kiléptem az ajtón és elindultam hogy megkeressem Lewandowskit. Nem kellett sokat keresnem a fiú a kanapén ült és tévézett.

   - Csináltam neked reggelit, ott van a konyha pulton. - nézett rám mosolyogva, én pedig megajándékoztam egy hálás pillantással,és egy gyors reggeli csók után a konyha felé vettem az irányt. Evés közben sem hagytak nyugodni az éjszaka emlék képei, újra és újra elővillantak, engem pedig elöntött a megmagyarázhatatlan boldog.ság és úgy vigyorogtam mint egy ötéves kislány aki új játékot kapott.

  - El kell mondanunk a bátyádnak.  - lépett mögém Lewa és hátulról átkarolt.

  - Mit? - néztem rá kérdőn, mert nem értettem pontosan mit is akar elmondani neki.

  - Azt hogy együtt vagyunk. - nevetett majd hozzátette. - ha a másikat megtudná leszedné a fejemet.

   - Nem hiszem. - mosolyogtam rá. - szerintem élve elásna. - mondtam mire mindketten elröhögtük magunkat.

  Az edzés fél kettőkor kezdődött, de megbeszéltük a többiekkel, hogy negyedre ott vagyunk és megpróbálom kb negyed óra alatt ledarálni nekik az egészet, hát sok sikert magamnak. 

    Mikor megérkeztünk a többiek már ott voltak. Manu amikor meglátta, hogy kézen fogva érkezünk felhúzta az egyik szemöldökét és szép németesen csak annyit mondott, hogy "ó bazdmeg"