V. rész

Régi barátok

   Reggel fura hangokra ébredtem, rögtön kiugrottam az ágyból és úgy ahogy voltam, pizsamában és papucsban lerohantam a földszintre. Ami pedig ott várt arra a legvadabb álmaimban sem számíthattam. Mert az előszobában ott állt Bastian Schweinsteger az ajtófélfának támaszkodva, és a vele szemben álló Manuel Neuerrel beszélt. Megdörzsöltem a szemem, hogy nem e álmodok, majd mikor tudatosult bennem, hogy ez a valóság elindultam a srácok felé.

   - Basti mi történt, hogy-hogy itt vagy? - néztem rá kérdőn, hiszen még az EB felkészülő meccsek el sem kezdődtek.

 Basti széles mosolyra húzta a száját, tipikus Basti vigyor amiben ott csillogott a gyerekesség.

  - Meglepetééés. - mondta nevetve. - Mourinho előbb elengedett engem szóvaaal annyit leszünk együtt, hogy a végén már a halálba fogsz kívánni. - mondta röhögve én pedig mit sem törődve ezzel megöleltem őt.

  Fura egy nálad két fejjel magasabb embert megölelni, de az idők során már hozzászoktam, hogy ilyen toronyemberekkel vagyok körülvéve...

  - Adel tud már róla? - érdeklődtem.

   Basti válaszát meg sem kellett várnom, mert ebben a pillanatban Adel jelent meg a lépcső aljában és visítva ugrott a testvére nyakába, majd leszidta őt mert nem szólt neki, hogy jön.

   - Bocs hug, de ez meglepetés és téged ismerve, tuti elszóltad volna magad. - nevetett még mindig Basti.
  Én fél szemmel a bátyámra sandítottam akinek arcán csak az örömöt láttam tükröződni és ennek igazán örültem lassan másfél hónapja vagyunk szinglik én igazából jól viselem, de a bátyám eleinte furán viselkedett, de most már többé kevésbé beletörődött. 
  Nemsokára a többiek is megérkeztek hiszen hiába, hogy itt van Basti a programok nem borult fel, csak a társaságunk bővült plusz egy fővel. A bátyám legjobb barátját pedig mindenki szívesen fogadta. A vízi parkba két kocsival, mentünk egyiket Manu másikat Alaba vezette.  Én Adellel Bastival és Kimmichel utaztam a bátyám kocsijába. A hely igazából nem volt messze, de azért még is kényelmesebb volt kocsival elmenni mint a sok cuccunkal elgyalogolni, meg nem is olyan szerencsés 7 bayern játékossal végig caplatni München forgalmas utcáin, ezért mindannyian egyöntetűen a kocsizásra szavaztunk. 
  A kocsiból kiszállva azonnal megrohamoztuk a pénztárat, Neuer beállt a pénztárhoz fizetni, mi pedig leültünk a wc előtti padra. Szerencsétlenségemre legyen mondva, hogy pont Götze mellé ültem le. Eszméletlenül nézett ki, a napszemüveg megóvta a szemét attól, hogy szőke tincsei elérhessék azt. Kék atlétát viselt fehér rövid gatyával... Ne figyelj rá Nikol ő az exed.
  Götze testi adottságainak figyelmen kívül hagyása elég jól sikerült egész addig, amíg az öltözőből kiérve meg nem pillantottam fürdő gatyában... Jó ez kissé kurvásan hangzik de eszméletlenül nézett ki, nem túlgyúrt de még is látszik rajta, hogy izmos, és a kockái uram atyám... Götze valószínűleg észrevette, hogy bámulom mert röhögve elindult felém és még mindig röhögve magához húzott és megölelt.
   - Tetszek mi? - röhögött a fülembe.
   - Csak szeretnéd. - mondtam cselesen és eltoltam magamtól, mivel eléggé nehezemre esett tartani az érzelmeimet ilyen közelségbe tőle.
  Amikor hátrafordultam már csak Clarat és Lewandowskit láttam a medence szélén a lábukat lógatva a vízbe folyamatosan nevettek. Faképnél hagyva Götzét azonnal hozzájuk indultam, majd leültem Lewa mellé a medence szélére.
   - Bele fogsz zúgni... megint. - mondta Lewa.
  Én rögtön rávágtam, hogy nem, de magamban eléggé elbizonytalanodtam, hogy bele fogok zúgni vagy eddig is bele voltam zúgva? Nem sokáig ültünk ott hárman a medence szélén, mert megjelent a turbékoló gerlepárunk Adel és Kimmich, akik arra ösztönöztek minket, hogy menjünk csúszdázni, mert nagyon nagy buli. Beadtuk a derekunkat és elindultunk utánuk. A liftnél pedig összefutottunk a többiekkel. Pont tízen voltunk így kitöltöttük az összes rendelkezésre álló helyet a felvonóba. Amikor felértünk a torony tetejére mindenki alaposan megbámult minket. Gondolom nem mindennapi látványt nyújtottunk. A toronyból három csúszda indult kettő kamikaze és egy nyugisabb. Adel és Clara nem vállalták be az extrém élményt ezért inkább az Anacondat választották. Én viszont a fiúkkal tartottam, mivel mindig is imádtam az extrém élményeket. Kettes gumikkal kellett csúszni. A bátyámat rögtön kilőhettem mivel ő egyértelműen Bastival csúszott. Draxler Lewaval fogott egy matracot, Kimmich pedig beállt Alaba mellé, szóval maradt nekem Götze, Manu hamiskásan rám mosolygott én pedig feltartott középső ujjal válaszoltam neki. Lehet kicsit durva reakció volt, de a kínos pillanatokat így reagálom le. Manu és Basti csúszott előttünk, így mikor ők is elindultak a csúszdán már csak ketten maradtunk.
  - Figyelj Nikol. - fogta meg a vállam Götze és szembefordított magával. - ígérd meg, hogy nem szeretsz belém. - nézett mélyen a szemembe. - az elég kínos lenne.
  - Nyugi, nem szeretek beléd. - mondtam majd magamba hozzátettem: Csak ne lássalak többet félmeztelenül.
 A lámpa zöldre váltott egyértelműen jelezve nekünk, hogy indulhatunk. Én ültem előre Götze pedig mögém, átkarolta a derekamat majd meglökte a gumit mi pedig elindultunk lefelé... Götze végig magához szorított még akkor is ha az eleje, nem volt olyan durva. A vége felé érve kezdtünk gyorsulni majd hirtelen függőlegesbe váltott a csúszda mi pedig egy jó négy-öt méter zuhantunk mire beleestünk a medencébe így egymást átkarolva. A víz alá leérve gyorsan felrúgtam magam. A felszínre felérve megpillantottam a medence szélénél várakozó Lewat és Draxlert, akik vélhetőleg minket vártak.
   - Nagyon kis édesek voltatok, ahogy egymást átölelve beestetek a medencébe. - nevetett Draxler.
  Válaszul csak megforgattam a szemem. Lewa a kezét nyújtotta, hogy kihúzzon a medencéből én pedig elfogadtam és hagytam, hogy felhúzzon. Draxlernek az a javaslata támadt, hogy menjünk a családi csúszdára, és versenyezzünk ki ér le előbb. Elindultunk tehát az említett csúszda felé. Szerencsére ide nem kellett lifttel menni, csak fel kellett másznod egy 9 méter magas létrán és már ott is voltál. Igaz a csúszda hosszú volt, de közel sem olyan meredek mint a kamikaze. Beálltunk a négy oszlopos sorba és kezdődhetett a várakozás. Amikor pedig a lámpa zöldre villant mind a négyen egyszerre löktük el magunkat a kapaszkodótól. Ahogy az előre várható volt a két szélső ember haladt a leggyorsabban ebben az esetben Draxler és Lewa. Mi Götzével középen mentünk. A csúszda felénél járhattunk, amikor Götze a kezét nyújtotta, hogy fogjam meg. Én pedig mit sem törődve a szabályokkal megfogtam azt. A csúszda utolsó szakasza pedig feldobott minket a magasba és onnan érkeztünk a medencébe. Götze pedig egyszer sem engedte el a kezemet. A medencéből kiérve nevetve néztem Götzére, aki hozzám hasonlóan röhögött.
   - Annyira turbékoltok drágicák, érzem, hogy itt lesz valami. - nevetett Lewa, de engem a jelen pillanatban kicsit sem érdekelt az amit mondd.
  Jól tudtam, hogy nem szabad beleszeretnem Götzébe hiszen megcsalt, és aki egyszer megtette, az máskor is megfogja. Az agyam ezt sugallta, de a szívem még is azt mondta adjak neki még egy esélyt. Néha annyira nem értem magamat. Annyiszor van bennem ez a kettős érzés, miért nem képes az agyam és a szívem ugyanazt mondani? Hogy szarjam le ezt a gyereket mert csak baj lesz belőle?
  A beltérbe igyekezve, összefutottunk Adellel és Claraval, akik rögtön hozzánk csapódtak. A beltérbe beérve pedig rögtön kiszúrtuk a többieket akik az élménymedencében álltak és azon röhögtek, ahogy a bátyám kézen áll. Az igazat megvallva tényleg vicces volt. 
   - Itt a másik Neuer, na Nik mutasd meg a bátyádnak, hogy kell kézen állni. - mondta Basti fulladozva a nevetéstől.
  Persze rögtön belementem a dologba így belegázoltam a vízbe, majd a bátyám előtt megállva nevetve közöltem, vele, hogy ezt inkább hagyja rám. Lebuktam a víz alá majd rögtön lenyomtam a kezemet a medence aljára és szép lassan kitoltam magam. Nem sokat hallottam a víz felszín feletti hangokból, de pár tapsot azért sikerült kivennem. Hirtelen két kéz ragadta meg a csípőm és kiemelt a víz felszínére. Úgy lebegtem Mario Götze kezében, mint egy úszni tanuló óvodás. Kérdőn ránéztem mire ő csak, annyit válaszolt, hogy nem akarta, hogy bajom essen. A többiek pedig hangos "uuuu"-val fejezték ki a véleményüket. Én pedig belülről majdnem elolvadtam.
  Majdnem hat órát töltöttünk el a vízi parkba mire végre kikecmeregtünk. A lányok közül én lettem kész elsőnek ezért egyedül sétáltam ki a csarnokba, ahol megint kivel futok össze, hát persze, hogy Götzével. Odaléptem, hozzá és kérdőn néztem rád.
   -  Most én kérlek meg valamire. - néztem rá, majd nagy levegőt vettem és kimondtam. - Te se szeress belém rendben?
  Ezután percekig csak néztünk egymást szemébe, Götze többször is szólásra nyitotta a száját, végül nagyot sóhajtva megszólalt...........

IV. rész

Kezdjük előröl

  Megpördültem a tengelyem körül. Lewaval találtam szemben magamat. Nem érdekelt, hogy tőlem pár méterre a bátyám lehet, hogy épp készül kinyírni az ex pasimat, Lewa nyakába ugrottam és szorosan megöleltem őt.

   - Hiányoztál. - súgtam a fülébe.

   Lewa volt az egyetlen akit a Marios eset óta nem láttam, mivel el kellett utaznia Lengyelországba a nagymamájához.

   - Nekem is és sajnálom. - nézett a szemembe majd kérdőn rám nézett. - De hogyhogy itt vagy?

    Elmosolyodtam majd nagyot nyelve válaszoltam neki.

     - Betti elhívott az egyik edzésükre és meccseztünk. - mosolyogtva a hátam mögé pillantottam, ahol a bátyám még mindig Götzével beszélt. - Manuval jöttem, és ahogy látom összetalálkozott Götzével. - húztam el a szám mire Lewa is odakapta a fejét.

   Ketten indultunk el feléjük, de ahogy közeledtünk éreztem, hogy itt szó sincs vitatkozásról sokkal inkább valami hülye poénon röhögtek.

    - Basszus akkora ribanc volt ez a csaj, csodálom, hogy bírtál ki vele két évet. - röhögött Götze majd vélhetőleg megpillantott engem és Lewat mert befejezte a nevetést.

    Manu rögtön hozzám lépett és átkarolt.

     - Na, hogy sikerült a foci? - érdeklődött.

     - Jól... de veletek meg mi van? - néztem először a bátyámra aztán a volt barátomra.

     - Megdumáltuk a dolgot nincs már gáz. - legyintett Götze majd szemén félelem suhant át. - figyelj.. én sajnálom. - kezdte volna de félbeszakítottam.

      - Felejtsük el az egészet és kezdjük előröl, tiszta lappal. - mondtam és ezzel ő is egyet értett.

  

   A társaságunk az utóbbi időben eléggé szét esett, Bastival alig tudtunk beszélni, Götzével ugye rosszban voltunk, Draxler és Alaba nagyon sokat készültek a következő szezonra, Kimmich, Lewa és a lányok amikor tudtak átjöttek hozzánk de a fiúknak is voltak meccseik Clara és Adelle pedig nem helyettesíthették az egész társaságot. Ma este viszont mindannyian kivétel nélkül a megszokott pizzás helyünkön voltunk és megbeszéltünk mindent. Kivel mi történt az utóbbi pár hétben.

     - Iszonyatosan szarok nélküled a meccsek Neuer, Starke is jó kapus de igazából a közeledbe sem ér. Ugye mostantól visszatérsz és játszani fogsz? - nézett rá Draxler.

  A bátyám épp egy pizza szeletet evett ezért csak bólintani tudott.

    - Na kicsi Neuer és veled mi lesz? - fordult felém Kimmich.

   Kinyújtottam, neki a nyelvemet mivel köztudott tény, hogy utáltam ha így hívnak.

    - Fogalmam sincs, majd nézem az EBt és reménykedek abban, hogy egyszer bejutok a Bayern München futball csapatába. - hadartam el, mindent ami épp eszembe jutott.

  Apropó az EB nemsokára kezdetét veszi, a Franciaországban megrendezett mittudjamén hanyadik Európa bajnokság. Természetesen az a célja a bátyáméknak, hogy megnyerik. Igaz még el sem kezdődött az EB de legtöbben őket tartják esélyesnek. Én ezt kicsit furának tartom, hiszen nem is tudják, hogyan fog szerepelni a többi csapat, igen ahhoz kétség sem fér, hogy hihetetlen jó a Nationalelf de nem kell annyira elbízni magukat... 

...

  Teltek a hetek az április pedig májusba váltott. A bátyám újra elkezdett meccsekre járni így pedig a Bayern Münchennek sikerült bejutattnia magát a BL elődöntőbe, ahol viszont kikapott az Atletico Madridtól. Hetekig folytak arról a viták a német lapokban, hogy vajon tényleg érvényes volt az a gól, szerintem és Lewa szerint les volt, de a többiek igazságosnak találták. A meccs utáni estén elmentem Lewaval sétálni abban a pillanatban ő volt az egyetlen akinek kiönthettem a szívemet. Nagyon szerettem a Bayernt és nem csak azért mert a bátyám csapata volt, hanem mert itt nőttem fel olyanok voltak már ők nekem mint a családom. Lewat hozzám hasonlóan megviselte a kiesésünk, aznap este egy parkban sétáltunk. Leültünk egy óriási fűzfa alatti padra, percekig csak hallgatunk de végül én szólaltam meg elsőnek.
    - Sajnálom, te mindent megtettél. - mondtam ő pedig  válaszul megölelt.
    - Én csak azt sajnálom, hogy Clara szarik a fejemre. - sóhajtott Lewa.

  Az utóbbi időben Clara és Lewa kapcsolata eléggé a mélypontra került, az eddig álompárnak titulált Clarwandowski páros egyre többet vitázott végül Clara barátnőm csak annyit kért Lewatól, hogy tartsanak szünetet azóta pedig én egyre többet vagyok a fiúval, mivel a legtöbben Lewat hibáztatják az eset miatt. Én pártatlan vagyok megpróbálok mindkét barátommal egyforma időt eltölteni, de Clarat az utóbbi időben szinte lehetetlen elérni, mivel éjt nap alá téve tanul, hogy le tudja tenni oroszból a felsőfokú nyelv vizsgáját.

  Éjfél körül járhatott az idő hiába volt az időjárás nagyon tavasz végi az esték még mindig hűvösek voltak, én pedig nem voltam tekintettel, arra, hogy ilyen későig kint maradunk.
   - Szétfagyok. - mondtam vacogva Lewa vállának dőlve.
   - Gyere ide. - mondta és szorosan magához húzott én pedig lehunytam a szememet.
  Fogalmam sincs mennyi ideig ültünk ott egymást átölelve, nekem óráknak tűnt, de amikor hosszas csönd után újra ránéztem a telefonom kijelzőjére csak háromnegyed egy volt. Lewa is a telefonomra pillantott, majd halkan megszólalt.
   - Nem kéne hazamennünk? - kérdezte a hátamat simogatva.
   - Maradjunk még egy kicsit így. - mondtam ő pedig szorosabban ölelt át.

   Aznap este fél háromra értem haza, Lewa hazakísért majd az ajtónk előtt megállva még egyszer utoljára átölelt. Én pedig beléptem a házba. Ahogy sejtettem már régen mindenki aludt, egyedül Manu szobájából véltem egy kis fényt felfedezni, ezért rögtön arra vettem az irányt. A bátyám szobájába belépve rögtön felfedeztem a fiút, az íróasztalánál ült és éppen írt valamit, amikor becsuktam az ajtót rögtön megfordult, én pedig szembetalálkozhattam két karikás és elég morcos szempárral.
  - Hol voltál már megint? - nézett rám kérdőn és felállt, hogy megöleljen.
  - Lewaval sétáltunk egyet. - suttogtam mire kissé eltolt magától.
  - Ugye nem szerettél belé? Clara nemrég ment el, Lewat kereste, hogy meg tudják beszélni a dolgot, nem akarom, hogy összetörj mert újra össze fognak jönni. - nézett a szemembe én pedig elnevettem magam.
   - Figyelj Manu, Lewat azóta ismerem amióta te a Bayernbe játszol biztosíthatlak afelől, hogy ami köztünk van az csupán barátság. - mondtam, és éreztem, hogy a bátyámnak nagy kő esett le a szívéről, nem bírt volna ki még egy családi drámát.

  Másnap délben ébredtem, a bátyám valószínűleg edzésen volt, mert amikor felkeltem csak a húgomat találtam, az ebédlőben.
   - Szia El ezer éve nem beszéltünk. - ültem le mosolyogva a húgom mellé.
   - Talán csak azért, mert te folyamatosan csak a barátaiddal foglalkozol? - nézett rám dühösen.
  Bocsánatkérően a húgomra néztem, majd egy remek ötletem támadt, amivel talán kiengesztelhetem őt.
   - Figyelj, elmegyünk ma Adellel sétálni a városba aztán kiülünk a főtérre és fagyizunk, na mit szólsz?
  A húgom arca megenyhült és bólintott. Adel gondolom a szobájában tartózkodott, ezért felsiettem az emeletre és benyitottam hozzá. A feltételezésem jó volt, a barátnőm a gép előtt ült és valamilyen őrült amerikai foci meccset nézett. Óvatosan meglöktem a vállát, mire hátrafordult.
   - Na mi van te Lewandowskiné. - röhögött a szemembe, mire csak megforgattam a szemem.
   - Kussolsz. - rendeztem le egy perc alatt majd komolyabbra fordítottam a szót. - megvan a mai programunk a húgommal nézünk várost meg fagyizunk, nincs ellenvetésed? Jó remek készülődj. - lehet kicsit túlságosan irányítás mániás vagyok, apától örököltem, és mivel se apa se Manu nem tartózkodott a házban magamra vettem a főnök szerepét.
  Végül csak ebéd után indultunk el a városba, mert a húgom semmiképp nem akart üres gyomorral neki vágni az útnak. Így hát fél kettőkor felszálltunk egy buszra autó hiányában ( két kocsink van, de egyikkel Manu másikkal Apa jár ). A busz szokásához híven túl zsúfolt és levegőtlen volt Linanak épphogy sikerült bepréselnie magát, két nagy darab férfi közé, nekem és Adelnak viszont muszáj volt a rúdba kapaszkodnunk amiről már a festék is lepattogzott az idők során.
  Szerencsére csak két megállót kellett utaznunk a város központig. Öröm volt leszállni a buszról, az emberek eléggé megbámultak minket gondolom nem mindennapi látvány lehetett a csapzott hajú Nikol Neuer és a kissé idegbeteg állapotban lévő Adelle Schweinsteiger.
  Leültünk a főtéren található szökőkút mellé, hogy kifújjuk egy kicsit magunkat. 
  - Na és Lina mikor lesz a következő fotózásod? - érdeklődtem két levegővétel között.
  - Most már csak a nyári idénybe lesz addig otthon fogok dögleni valószínűleg. - mondta a haját csavargatva.
  - Uh hallod nem akarsz énekelni? - kérdezte Adel.
   - De. - csillant fel a húgom szeme.
 Lina felállt leporolta a nadrágját majd a szemembe nézett, én pedig csak bólintottam, hogy kezdheti.
   - You were the shadow to my life. Did you feel us? - kezdte az első sorokat. 

 Mi pedig Adellal az elején csak hallgattuk de végül a refrént mind a hárman közösen énekeltük.

   - Where are you now? Where are you now? 

  Miután befejeztük az éneklést odaléptem a húgomhoz és szorosan átöleltem.

   - Csodálatos volt. - mondtam neki mosolyogva ő pedig csak legyintett olyan ugyan már módra.

  Majdnem az egész délutánt azzal töltöttük, hogy a városban lófráltunk. Negyed ötkor pedig, újra felszálltunk a buszra, most viszont hosszabb út várt ránk, mert megígértem Manunak, hogy elé megyünk, mire végez az edzéssel. Szerencsére így késő délután már nem voltak annyian a buszon így mindannyian le tudtunk ülni, és nem is volt annyira izzadság szag. De még is öröm volt leszállni az Allianz arénánál. Láthatólag a srácok még edzettek, ez két okból kifolyólag feltételeztem, az első az, hogy csak háromnegyed öt volt a másik pedig, hogy egy lélek sem volt a stadion előtt. 

  A stadionba belépve köszöntem a recepciósoknak, majd rögtön a pálya felé vettük az irányt. A lelátóra kilépve megpillantottam Clarat így hát letelepedtünk mellé és onnan figyeltük a fiúk edzését. Épphogy kényelmesen elhelyezkedtem az ülésen amikor Clara oldalba bökött, én pedig felé fordultam.

   - Képzeld végre sikerült megbeszélnem Lewaval és újra együtt vagyunk. - mondta széles mosollyal az arcán. - hallottam az utóbbi időben rengeteget voltatok együtt, ugye nem szerettél bele? - nézett a szemembe.

   - De hallod ő életem szerelme. - nevettem, majd látva, hogy Clara egyáltalán nem nevett abbahagytam és hozzátettem. - nyugi nem, barátok vagyunk.

  A barátnőm pedig megnyugodott. Az edzés után a stadion előtt vártuk, hogy a fiúk átöltözzenek és mehessünk haza. Addig Clara arról mesélt, hogy milyen komolyak az orosz szóbeli tételek. A húgom a telefonját nyomkodta gondolom ő már régen szart a fejünkre, de ezt megszokhattuk már tőle. A fiúk nemsokára végeztek Clara hosszú csókkal köszöntötte Lewat Adel meg konkrétan Kimmich nyakába ugrott. Én pedig összenéztem, a bátyámmal és elröhögtük magunkat, igen ilyen ez a szingli élet.

  Hazafelé már csak hárman utaztunk, én a bátyám és a húgom. Clara és Lewa elmentek valami full nyálas étterembe kiélni a szerelmüket. Kimmich Adellal ment el videójátékozni. Alaba pedig Draxlerrel ment hozzájuk. De megbeszéltük, hogy a hétvégét együtt töltjük és elmegyünk, majd az új nemrégen nyílt vízi parkba. Hosszú idők óta ez lesz az első olyan alkalom, amikor a baráti társaságunk közös programon vesz részt ( az edzések kivételével).

  Csak akkor még nem is sejtettem mekkora meglepetés, fog várni majd reggel amikor kikelek az ágyból....

                                                                           

Manuel Neuer Novella

*Megjegyzés: Ez a történet, nem a történetben szereplő Manuel Neuerről szól, ez egy kitalált történet Neuer szemszögéből, hogy hogyan élte meg a Német - Argentin döntőt, köszönöm a figyelmeteket és akkor kezdhetjük is nemde?*

*Mérkőzés előtti napok*

   A brazilok ellen megnyertük az elődöntőt, de az Argentin csapat már nagyobb falat lesz ezt a Nationalelf minden egyes tagja tudja. Még Gomez is izgult a döntő miatt, pedig nála magabiztosabb embert ritkán találni. Én szokásomhoz híven egy sarokban ültem, és Müllerrel beszéltem. Akit az imént említett mérkőzés emberének választották.

- Úgy nézek ki azon a fotón, mint aki részeg. - panaszkodott Müller, mire páran felröhögtünk.

- Azért Thomi, mert az is vagy. - veregette meg a vállát Götze, itt pár soros szóváltás kezdődött a két fél között, én pedig elsétáltam, megpillantva Kloset elindultam felé, de Jogi Löw megállított és megveregetve a vállamat annyit mondott nekem "hiszünk benned Neuer" mire csak elmosolyodtam, szóval hisznek bennem...

   Jogi egyre keményebb edzéseket diktált nekünk, kielemezgettük az Argentinok játékát még is mindenkiben ott volt a feszültség, Argentina nagyon erős csapat, bennünk pedig jó német módjára égett a bizonyítási vágy. Tizenegyeseket is gyakoroltunk ha esetleg arra kerülne sor. Mondhatni ez az egyetlen gyengém van, mindig is utáltam a tizenegyeseket, soha nem tartottam igazi gólnak azt ha valaki tizenegy méterről a kapura rúg úgy, hogy nincs ott senki mivel a focinak pont az a lényege, hogy ki tudd cselezni a másikat és úgy lőj kapura, na mindegy. 

   A meccs előtti napon már óriási volt a feszültség, épp a kapuban álltam szokásomhoz híven, várva Jogit, hogy elkezdje a kapus tréninget. De nem sokáig tudtam nézni a körülöttem edző 

csapattársaimat, mert hirtelen egy kéz fonódott a nyakam köré, én pedig átöleltem Götzét, akit az utóbbi időben annyi feszültség ért, hogy ott a meccs előtti napon, az én vállamon sírta el magát. Nem tudom mennyi ideig álltam ott a stadionban Götzét átölelve, de Jogi Löw hangjára elengedtem őt, aki megkért arra, hogy eresszem el Mariot és kezdjünk neki az edzésnek abban az esetben, ha szeretnék a holnapi meccsen pályára lépni. Jogi mindig is szigorú volt, de kiváló edző aki szívén viselte a Nationalelf sorsát így hát engedelmeskedve neki elkezdtük utolsó felkészülő edzésemet. Emlékszem még a legelső meccsemre a német válogatott színeiben iszonyatosan izgultam, hogy vajon, hogy fognak fogadni sokan már most a világ legjobb kapusának tartanak, én ehhez csak annyit fűzök, hogy nekem Gigi Buffon az örök favorit és szerintem nála jobb soha, de tényleg soha nem leszek. Belenéztem Müller szemébe, aki éppen tizenegyest készült rúgni éreztem, a szemében a tüzet és a győzni akarást, mint ahogy mindannyiunkban megvolt ez, a kérdés már csak az, hogy ez vajon elég lesz? Vagy a Nationalelfnek tényleg túl kell szárnyalnia magát?

    *Mérkőzés előtti órák*

Már az egész csapat a Rioi stadionban tömörült, épp a mezemet készültem felvenni. Kétség sem fér hozzá ezen a meccsen minden lehetőt megfogunk tenni azért, hogy nyerjünk, túlteljesítjük magukat és meg fogjuk szerezni a negyedik világbajnoki érmünket. Ilyen pozitív gondolatokkal öltöztem fel, miközben a mellettem ülő játékosok folyamatosan egymást nyugtatták Müller szokásához híven hozta  a formáját és mindenkit elszórakoztatott. Én utolsónak lettem készen, mindig így volt. Odaléptem a többiekhez lepacsiztam Müllerrel és megveregettem Schweinsteiger vállát, majd Klose is átölelt. Mindenkiben kavargott a feszültség és az izgalom mámorító kettőse, én pedig úgy éreztem menten szétszakadok, ekkora nyomás régen volt rajtam, mondhatni a sírás szélén álltam. Schweinsteiger barátom ezt látva, odalépett hozzám és csak ennyit mondott " Higyj magadban Neuer" 

Én pedig könnyes szemmel bólintottam.

*Döntő*

  Soha nem volt rajtam még ekkora feszültség, most már nyíltam lemerem ezt írni sőt ha tudnám ki is mondanám. Utolsónak léptem ki a Rioi arénába. Eszméletlen volt látni, azt a rengeteg embert akik mind összegyűltek, a fekete-piros-sárga német drukkereket és a kék-fehér Argentin tábort. A pályára kilépve elhaladtunk a világbajnoki kupa mellett, amit a mai napon az egyik csapat a magasba fog emelni a kérdés már csak az, hogy ezek mi leszünk e vagy az ellenfél. A pályán már ott sorakozott az Argentin csapat, fura volt Messivel kezett fogni hiszen 25 centivel kisebb volt nálam. A többi csapat taggal is kezet fogtam, majd elindultam a kapum felé. Miközben a helyemre futottam felpillantottam a lelátókra, a német és az argentin tábor őrjöngött én pedig elmosolyodtam, ezt szeretem a legjobban a meccsekben, hogy mindig támogatnak minket focizzunk akármilyen bénán is. 

  Az első félidő viszonylag eseménytelenül telt, az Argentínoknak volt egy pár kapura lövési kísérlete de a legtöbbet Boateng és a többi védő hárította. A második félidőt viszont elég erős fölénnyel vezettük Müller és Kroos barátomnak, volt egy két kaput eltaláló nagyon szép lövése, ahol az Argentin kapus remekelt. Tudtam, hogy itt nem csak az a tét, hogy melyik csapat nyeri meg a világbajnokságot, hanem nagy eséllyel a győztes csapat kapusát választják meg a világ legjobbjának, nekem pedig kiskori álmom volt, hogy annak nevezhessenek.

  Hiába adott bele a nationalelf mindent, de tényleg mindent a mérkőzésbe a meccs végén 0-0 volt az állás így hát következhetett a fél órás hosszabítás.

  Bevallom féltem, sőt rettegtem attól, hogy esetleg tizenegyes rúgásra kerülhet a sor. Aggódásom nagy valószínűséggel kiült az arcomra, mivel Götze barátom odalépett hozzám.

  - Figyelj Manu, megértem hogy félsz, mindannyian félünk, de hidd el a mi szemünkben te vagy a világ legjobb kapusa. - nézett rám mosolyogva, a szeméből áradó melegség némiképp megnyugtatott, elmosolyodtam és hagytam, hogy megöleljen.

   Az ölelésnek az extra idő kezdetét jelző síp vetett véget, újra elfoglaltuk a helyünket a pályán, feszülten figyeltem a többiek játékát. A fejemben kavarogtak azok a szavak s mondatok amelyeket az utóbbi pár napban a csapattársaimtól kaptam "Hiszünk Benned Neuer" "Higyj magadban Neuer" "Te vagy a világ legjobb kapusa" lehunytam a szemem és éreztem, hogy egy könnycsepp csordul ki belőle, de gyorsan megtöröltem. 

  A 101. percben pedig muszáj volt összeszednem a maradék önbizalmamat is, mivel Özil kezezett és tizenegyest fújtak be, igen az Argentinoknak. Tudtam, hogy ha ezt most beengedem, akkor minden elveszett minden dolog, amit annyira szerettem volna elnyerni, de ha összeszedem magam és kivédem meg van az esély a győzelemre. Nagyot sóhajtottam majd kiropogtattam kissé elgémberedett ujjaimat és vártam. Lehunytam a szemem, ez egy mentális dolog, az egészet nem te irányítod, nem tudod kiszámítani merre lövi majd a játékos a labdát, ha szerencséd van a jó irányba vetődsz és kivéded, ha nem akkor beszoptad. Minden csak a belső megérzés, éreztem ahogy a szívem szélsebesen ver, ránéztem a csapattársaimra, és éreztem rajtuk, hogy megbíznak bennem. 

                                                       
   Messi pedig ellőtte a labdát..

   Másodpercek töredéke alatt történt az egész, a jobb sarok felé ugrottam éreztem, a kezem belső felén a kemény bőr ütődését, majd a földre puffantam. Amikor felálltam az egész Német tábor ujjongott és csalódott Argentin pofákat láttam mindenütt. Szóval kivédtem, sikerült, alig bírtam elhinni.

  A meccsnek viszont közel sem volt, még vége. Az extra idő fél idejében, még mindig 0-0 volt az állás. Nekem viszont sikerül kicsit feloldódnom, ellenben a csapattársaimmal, akikben egyre inkább fokozódott a feszültség.

   - Nem hiszem el, hogy még mindig nem sikerült egy baszott gólt lőni. - szitkozódott Kimmich, aki csak az extra időbe állt fel játszani, hiszen épphogy 19 esztendős.

    - Nyugi majd a második félidőbe akkora gólt rúgok, hogy kirepül a stadionból. - röhögött Müller.

  Én csak nevettem inkább nem akartam belefolyni a többiek beszélgetésébe. Soha nem voltam egy nagy dumás, de ha arról volt szó mindig szívesen elhülyéskedtem a többiekkel. De mindig jobban szerettem hallgatni, mint beszélni.

  Az extra idő, második félideje pedig kezdetét vette. Rögtön egy Argentin támadással. Di Maria indult el a kapunk, felé. Csak Boateng és Lahm állt ott védekezni, ezért könnyen rárúgta. A labda viszont a felső kapufát találta el, az én szívemről pedig óriási kő esett le mivel, pont az ellenkező irányba vetődtem el és ha a labda egy centivel lejjebb megy már rögtön gól születik..

  De a 113. percben fordult a kocka. Gomeznek sikerült áttörnie a védekező soron, és lepasszolta, a labdát a jobb szélen közeledő Mario Götzének, aki egy hatalmas bomba gólt lőtt kapuba. Én pedig örömömbe magasról szarva az éppen zajló meccsre odaszaladtam  az Argentin kapu előtt ujjongó Götzéhez és szorosan átöleltem, majd a többiek is körénk gyűltek és ünnepelték őt. De mivel éppen zajlott a meccs Jogi Löw a pályáról rám parancsolt, hogy "Neuer kurva gyorsan húzzál vissza a kapudba védeni, mert még elveszíthetjük a meccset" Én pedig engedelmeskedtem, ennek a kérésnek és visszavonultam a helyemre. Most már csak az volt a cél, hogy megtartsuk ezt az egy gólos előnyt, mivel semmi kedvem nem volt még tizenegyes párbajozni, így a meccs további része javarészt azzal telt, hogy az Argentinok támadták, a kaput mi pedig úgy védekeztünk, mint még soha. A bíró talán abban reménykedett, hogy az Messiék belőnek még legalább egy gólt mivel a 120. percben még befújt egy 4 perces hosszabbítást. Ahol még volt egy két helyzet de a 124. percben a bíró végleg lefújta a meccset..
  Ebben a pillanatban pedig közel 30 ezer német szurkoló tőrt fel öröm ujjongásban, a kispados focisták Jogi Löwwel és Pep Guardiolaval a pályára futottak. A legtöbben Götzét ölelték körbe, de aztán kaptam én is jó párat.

    Az egész meccs csúcspontja talán az volt amikor a magasba emelhettük, a világbajnoki kupát. Ez az első világbajnoksági győzelmem. Kicsit meglepett amikor Angela Merkel odajött hozzánk gratulálni. Fura volt a kancellárunkkal is kezet fogni. De talán az egész este fénypontja az volt, amikor Jogi Löw odalépett hozzám és csak ennyit mondott, nekem "Nem csalódtam benned Neuer" 
  Ez a négy szó pedig többet jelentett nekem minden címnél, amit valaha életemben elnyertem. Hiába választottak meg többször az év kapusának, hiába lettem az év játékosa, hiába voltam aranylabda TOP3 jelölt. Ez a négy szó amit azon az estén Jogi Löw mondott nekem többet ért mindennél. És csak páran érhetik meg azt, hogy miért jelentett nekem ez ennyit. Én pedig büszke voltam magamra és a csapatomra, mert erre csak együtt lehettünk képesek, én pedig hálás vagyok annak, hogy a Nationelf 23 fős családjába tartozhatok.

III. rész

Összetört szívek

   A csókolózó, pár nagy valószínűséggel észrevett, minket mivel abbahagyták, az egymás szájában kutatást. Én pedig ott álltam teljesen összetörve a bátyám kezét fogva, és úgy éreztem, menten elájulok. Először Götze vett észre, minket, de nem sokkal ezután Mia is rájött, hogy látogatóik vannak. Elindultak felénk, én pedig egyre erősebben szorítottam Manu kezét, ami egyre hidegebb lett.Él még egyáltalán a testvérem? Megálltak előttünk, nem voltam képes Götzére nézni, mert tudtam, hogy rögtön előtörne belőlem a sírás, így megállapodott a tekintetem a cipő orromon. Götze már épp szólásra nyitotta a száját, amikor a bátyám előre lépett egyet és egy bazi nagy pofont levert neki- ezt csak az óriási csattanásból és a "bazdmeg"-ből szűrtem ki.Felpillantottam, és a feltételezésem beigazolódott, mivel Götze ott állt Manuval szemben és az arcát fogta. Erőt vettem, magamon és megszólaltam.

  - Miért tetted, ezt velem... velünk? - ennyit bírtam az ajkaim között kipréselni.

  - Nem tudom, mi történt elragadott a hév... kérlek bocsáss meg. - nézett rám a fiú könyörgőn, mire megforgattam a szemeimet.

  - Ez komoly, hogy csak ennyivel tudsz előállni, basszus legalább szakítottál, volna vagy valami, de ez. - tártam szét a karom. - borzalmas vagy. - mondtam, és elsírtam magam. Ezen a napon sokadszor.

  Manu odalépett, hozzám és szorosan megölelt, kitudja, mennyi időt álltunk ott a parkban egymást átölelve, de az idilli pillanatot, egy hang törte meg a hátunk mögül.

    - Minden okés? Csak mert láttam Miat és Götzét együtt kimenni a parkból. - kérdezte a hang, én pedig rögtön felismertem. Adel volt az.

 A bátyám gyorsan megtörölte a szemét, hogy még véletlenül se látszódjon rajta, hogy sírt majd megfordult vele együtt én is. Lassan elengedtem a bátyámat kezét, majd szembe találtam magam Adellel és Kimmichel. Adel mikor meglátta mindkettőnk kisírt szemét leesett neki a tantusz. Valószínűleg Kimmichnek is, mivel szép trágár szavakkal kezdett el szitkozódni.

 - Azt... a rohadt...kurva...életbe....nyomorékok...

  Adel odalépett hozzám és megölelt.Ahogy ölelt közel hajolt a fülemhez, és sutyorogni kezdett.
- Minden rendben lesz!
 Naná, gondoltam. Egyszer valamikor biztos...

  Hazaérve, első dolgom volt lecsekkolni a közösségieket és mindenhol átváltoztatni, az állapotomat egyedülállóvá. Götze oldalára, rá sem akartam lépni. Nem akartam, megtudni éppen kivel van kapcsolatban. Manu benyitott a szobába, én pedig megfordultam a székemmel. Rossz volt így látni őt, a szemei vörösek voltak, és könnyesek. Még sose láttam ennyire összetörve a bátyámat. És én sem értettem ezt az egészet, hiszen Miaval két évet voltak együtt, és látszólag, minden annyira tökéletes volt.Talán a probléma ott kezdődött, hogy csupán csak látszat volt ez az egész.. Götzével pedig, igaz, hogy csak két hónapig voltunk együtt, de még is annyira tökéletes volt. Soha nem néztem volna ezt ki belőle. Mindig is tudtam, hogy szeret csajozni, de, hogy megcsalja a barátnőjét, ráadásul a bátyja barátnőjével... Ezt tényleg oltári nagy szemétség. Manu odahúzott egy széket mellém, és miután helyet foglalt a vállára hajtottam a fejem. A gépemen felvillant a Skype. A jobb felső sarokra pillantottam, ahol a videóhívó neve volt. Schweini kezdeményezett videóhívást. Manura pillantottam, aki csak bólintott. Schweini először mosolyogva intett a kamerába. majd mikor meglátta az arcunkat, lehervadt a mosoly az arcáról.

  - Mi történt veletek? - kérdezte a kamerába bámulva. - és Jézusom miért sírtatok?

  - Mia, és Götze. - ennyit tudtam kinyögni, mivel újra rám tört a sírás és Manu vállába temettem az arcomat.

  Schweini nem hülye, ezért rögtön leesett neki a dolog. Manuhoz szólt, aki látszólag "rendben volt".

 - Hogy vagy haver? 

 - Meg leszek - mondta a bátyám folyamatosan a hátamat simogatva majd hozzá tette. - Remélhetőleg.

 - Figyelj megpróbálok beszélni Mourinhoval, és még a mai nap repülőre szállok. Okés? - aggódó pillantásokat lőtt a kamerán keresztül.

 Most én voltam a soros a megszólalásban. Szipogtam egyet-kettőt, majd megszólaltam.

  - Nem kell. Itt vannak a többiek. Így is ki vannak most rád akadva. 

  - Biztos? Simán elintézem. - kérdezett vissza a fiú.

  Mi pedig Manuval biztosítottuk, arról, hogy rendben leszünk, bár szerintem egyikünk, sem mondott teljesen igazat. Basti elköszönt tőlük, mivel mennie kellett kardio edzésre.Egy hatalmasat sóhajtottam, majd átöleltem a bátyámat.

   - Ez nehéz lesz. - súgtam a fülébe ő pedig egyetértően bólintott.

...

   Az első két hét nagyon nehéz volt. A srácok szinte minden nap nálunk voltak, és erőt adtak nekünk, de amikor épp valami dolguk volt Elinát kísértük a címlapfotózásaira. Manu az eset óta nem ment edzésre, amit én száz százalékosan megértettem Szardiola viszont kevésbé. De betudta annak, hogy Manu pihenőt vett ki, mivel természetesen nem közöltük vele a valódi okát.

 Egy április végi délutánon leültem a laptopom elé, hogy megnézem a Facebookomat, amikor egy váratlan üzenet fogadott Bettitől, akivel az utóbbi időben amúgy egyre többet beszéltünk, de ez még is meglepett. Felsikoltottam a képernyő előtt ülve, mire Manu benyitott a szobámba, megnézve, hogy mi történt, majd odalépve a gépemhez elolvasta az üzenetet: "Hallod Nik ha kidepizted végre, magad akkor holnap gyere el egy edzésünkre, bemutatlak a csajoknak és szerintem játszhatsz is"
 A bátyámnak pedig hetek óta először mosolyra húzódott a szája.

  Másnap reggel izgatottan készülődtem, a konyhába leérve Adel és Manu ücsörögtek a konyhapultnál. Mindketten megígérték hogy elkísérnek, és ahogy látom előbb készen is lettek mint én. Manu látszólag jó állapotban volt, de amint összetalálkozott vele a tekintetem, éreztem, hogy még mindig össze van törve. Én viszonylag jól voltam már. Talán azért mert Götzével csak két hónapig jártunk. Vagy mert nem vagyok annyira ragaszkodó típus, mint a bátyám. Nemsokára elindultunk a stadion felé. Manu végig a kezemet szorította, amit totálisan meg értettem, nehéz lesz ennyi idő után újra találkozni Götzével, fogalmam sincs, hogy fogjuk elkerülni ezt balhé nélkül. Az aréna elé érve Betti már várt ránk, lepacsiztunk  majd elköszöntem Adeltől és Manutol és elindultam Betti után...

 Az öltözőben találkoztam a többi lánnyal mindenki nagyon kedves volt. Minden lány felvett egy mezt, így én is felvettem a bátyám egyik kinőtt mezét, meg egy sortot és kiléptem velük az arénába...
  Hihetetlen volt ott állni, a bátyám csapatának stadionjában, úgy éreztem magam mint egy vérbeli focista, mikor közel sem voltam az. Forgolódtam egy ideig majd Betti lépett hozzám és megkérte, hogy álljak be középpályára. Betti úgy viselkedett velem, mint ha a csapat társa lennék, nem mint egy barát és nem is mint egy testvér, hanem mint egy csapattárs és ez valami fura okból iszonyatosan jól esett.
  Engedelmeskedve beálltam a középpályára, hiába, hogy csatár poszton szoktam játszani, az Betti és nem fogják csak miattam felrúgni a szabályokat. Elkezdtük a játékot, hiába csak egy edző meccs én úgy éreztem magam mintha a Real Madrid ellen játszanánk több százezer ember előtt, mikor az edzőn és még pár Bayernesen kívül senki sem tartózkodott a stadionban. Szokásomhoz híven nagyon ráizgultam erre is ezért az elején volt egy két rossz passzom és félre lövésem, de aztán eszembe jutott az amit még Müller mondott nekem régen, amikor úgy éreztem, hogy abba kell hagynom a futballt: "Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít, a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy harcolsz és nem adod fel, és ha elég erősen harcolsz sikerülni fog" 

   Én pedig erőt vettem magamon és beleadtam mindent, nem mondom, hogy úgy fociztam mint még soha, úgy fociztam, ahogy szoktam, hosszú átadásokkal néha rövid passzokkal és gyors cselezésekkel, igaz nem vagyok éppen egy focista alkat a 160 centimmel de minden lehetőt megtettem, hogy ezt ellensúlyozzam. A meccs után még maradtam egy kicsit és figyeltem, ahogy a lányok edzenek. Néha elgondolkozok azon, hogy vajon a fiúk, hogy látják a női focistákat, mert én harcosoknak látom őket, és óriási példaképeknek. Nagyon szeretnék egy nap itt edzeni, bajnokságokat nyerni, de valószínűleg erre soha nem fog sor kerülni, mivel még a kispados focistákkal sem vagyok egy szinten. Ilyen gondolattal néztem végig a lányok edzését. Betti nagyon jól rúgja a szabadrúgásokat, Jenna pedig nagyon jól fejel, Bethnél jobb lány kapust pedig régóta nem láttam már. Egyszóval ez a csapat hihetetlen. Bennem pedig nincs semmi különleges amit tudnék kamatoztatni a pályán, talán az önbizalmam miatt nem áll még sehogy a focista karrierem, legalább is Manu és a többiek mindig ezt mondják nekem...

   Miután a lányok végeztek az edzéssel elmentünk az öltözőbe, hogy levegyük a szét izzadt mezünket ( igen a lányok is izzadnak), letusoljunk majd újult erővel folytassuk a napot. A stadion elé kiérve, rémület ült ki az arcomra, a stadiontól nem messze két busz között két alakot láttam egymással szemben. A bátyámat rögtön kiszúrtam, de a vele szemben álló alakra csak pár perc hunyorgás után ismertem rá, Götzét lassan egy hónapja nem láttam, de ugyanolyan csodásan festett ujjatlan pólóban és farmersortban mint mikor utoljára láttam. Megráztam a fejem, féltem, hogy vajon ezek ketten mit fognak művelni. Óvatos léptekkel elindultam feléjük, de még mielőtt odaérhettem volna egy hang szólított meg.

  - Nik ezer éve nem láttalak.

II. rész

Tudom azt ígértem, hogy hetente, lesznek új részek, most még is jelentkezem a második, résszel, mivel nem bírtam, ki, muszáj lesz folytatnom a történetet. Vehetjük ezt anank pótlására is, hogy majdnem két hétig nem leszek ezért nélkülöznötök kell az írásaimat. 

Lehull a lepel

  Alig tudtam felocsúdni a döbbenetből, ott állt velem szemben Betti Königen, a Bayern München női csapatának, kapitánya, egyik legnagyobb példaképem, és hozzám szólt, és jézus kérlek gyere le. 

 - Te vagy a legnagyobb példaképem. - csúszott ki a számom mire a lány csak elmosolyodott, barna íriszén pedig boldogság suhant át.

 - Láttalak, egyszer focizni eszméletlenül csinálod. - mondta a lány, és most rajtam volt a sor, hogy elmosolyodjak, amit egy kis idő után egy nagy adag vörös pír váltott az arcomon.

 El sem, hiszem, hogy ott beszélgettem Bettivel, aki mint kiderült, nem is olyan beképzelt, mint ahogy a német sajtó rengeteg cikkében írta. Van önbizalma, az egyszer fix, ezt mindig is tudtam, de ezen felül egy végtelen kedves és aranyos lány, végül úgy búcsúztunk el, hogy megadta a telefonszámát, és megígérte, hogy még beszélni, fogunk, azt hiszem szereztem egy barátot. Idő közben Götze látva, hogy nem fogok szív infarktust kapni, elment a többiekkel, és, ahogy oldalra nézve észrevettem félre vonulva ült egy asztalnál, a többiekkel, én pedig arra vettem az irányt. Amikor leültem az asztalhoz, minden szempár rám szegeződött, amolyan "mi a franc történt" stílusban, de én csak akkor kezdtem bele mondandómba, miután Götze átkarolta a vállamat, biztonságos közeget nyújtva nekem, és ez baromi jólesett.

 - Na mi vooolt mondjad már. - csapott türelmetlenül Kimmich az asztalra, mire én belekezdtem.

 - Beszélgettünk, - kezdtem, mintha ez nem tűnt volna fel a többieknek, majd mély levegőt véve kimondtam a bűvös szót. - Azt mondta, hogy nagyon jól focizok, és azt, hiszem jóba vagyunk. - mosolyodtam, el mire az asztalnál ülők felnevettek és megtapsoltak, én pedig ebből szinte semmit sem érzékeltem, mert Götze magához húzott és megcsókolt.

 - Mindig is mondtam, hogy te vagy a legjobb. - nézett a szemembe, majd én indítványoztam vele egy újabb csókot. 

  Az est további része jól telt, este pedig megbeszéltük Claraval, hogy nálunk alszik, hiszen Adel már így is a családunk része, és ha a bátyám legjobb barátja nálunk alszik, akkora alap dolog, hogy az én másik legjobb barátnőm is. Mia persze teljesen kiakadt, hogy Manu nem vele lesz este, de a bátyám megígértette vele, hogy másnap este majd elmennek együtt, de ez neki fontos. Végül nagy veszekedések árán, de a hárpia, akarom mondani Mia beleegyezett, így ők Hannahval szerveznek csajos programot. Draxler, Kimmich és Alaba mennek valami diszkóba, Lewa és Götze pedig nálunk lesznek. 

  Este a szobámban törökülésben ültünk a földön, a kedvenc mackós pizsamámban ültem, hajam egy kósza copfba fogtam és épp Clara beszélt arról, hogy Lewa a múltkor mennyire, édes volt amikor  sajtónak nyilatkozta, hogy hiába, van több tízezer lány oda érte, ezt nagyon köszöni, de az ő szíve csak egy emberért dobog. Ez tényleg nagyon aranyos tőle, de Lewa mindig is ilyen volt, ismerem őt amióta az eszemet tudom, és mindig angyalként bánt a barátnőivel, Clara pedig ezt meg is érdemli. Götze kicsit más típus, ő is romantikus, de ő máshogyan, bár még egyszer sem mondta egy újságban sem, hogy együtt vagyunk, pedig ennek lassan, már két hónapja. 

  Emlékszem a napra amikor összejöttünk, nyílt titok  volt, hogy fülig bele vagyok zúgva Götzébe. De Götze tudomást, sem vett rólam egészen Február 1.-ig amikor is elhívott sétálni. Én pedig tipikus Nikol Neuer módra agyon izgultam az egészet, a bátyám és a lányok próbáltak megnyugtatni, ami részben sikerült, részben nem. Este hétre beszéltük meg a találkozót ő pedig pontosan érkezett, már az ajtóban várt mikor én kiléptem. Csak egy sziával köszönt, és se szó se beszéd elindult az utcán, én pedig követtem, Egy park felé vettük az irányt, az úton egy szót sem szóltunk, a parkba belépve megállt egy fa alatt, a nap már lemenő félben volt az égbolt pedig lilás árnyalatokban tündökölt, Götze szembefordított magával, megfogta a kezemet, velem pedig megfordult a világ, Mario Götze és én a naplementében, már ennek a gondolata, is óriási pillangó áradatot indított a hasamban nem, hogy az átélése, a fiú pedig megszólalt.

 - Tudom, hogy szerelmes vagy belém. - kezdte, mire legszívesebben falnak mentem volna, most be fog égetni, ebbe biztos vagyok. - és azt kell, mondanom, hogy én is elég durván beléd estem. - mondta, majd nem várta, meg a reakciómat hanem megcsókolt, ott a naplementében a park közepén.

 A rózsaszín álomvilágomból egy párna térített, ki mely a fejemet találta el. Nemsokára, pedig tudatosult bennem, hogy a párna Adeltől érkezett.

  - Na mi, van csak nem Götzére, gondoltál? - nevetett.

  -  De, igen. - mondtam és szerelmesen elmosolyodtam.

...

 Másnap, Bayern München meccs volt, így reggel viszonylag korán keltünk a lányokkal, hogy a fiúkkal együtt tudjunk indulni. Reggel amikor leértünk, az eddig hét fős társaságunk nyolcra bővült Kimmich személyében, Adel, pedig meglátva őt rögtön a nyakába borult. Clara sem tett másképp, én pedig kissé álmosan botorkáltam, Götzéhez, aki egy szokásos "jó reggelt" csókkal köszöntött. Reggeli után elindultunk az Allianz aréna felé. A fiúk elintézték, hogy a kis padhoz, közeli részen tudjunk ülni, így az egyik legjobb helyről tudtuk nézni a meccs alakulását. A Bayern a Borussia Dortmund ellen játszott, Götze régi csapata, tudtam, hogy a fiú izgul, hiszen minden meccsen izgult amin a régi csapata ellen kellett játszania, és sohasem derült, ki igazán miért is igazolt, el onnan, csak kósza hírek terjengtek, valami olyasmiről, hogy Götzének megromlott a kapcsolata az edzővel, de a barátom ( de jó ezt leírni édes istenem) ezt nem erősítette meg. Kezdetét vette a meccs, én pedig mosolyogva figyeltem, ahogy a barátaim a pályára léptek minden egyes meccsükön ott voltam Claraval és Adellal, és együtt biztatjuk őket, és ez most sem történt másképp. Félidőben 1:1 volt az állás, a mi gólunkat Kimmich szerezte, Mi pedig egyszerre ugrottunk fel a lányokkal örömünkben és üvöltöttük, hogy "Mia san Mia"  Kimmich, pedig odarohanva, a barátnőjéhez, egy gyors csókot nyomott a szájára, majd folytatódott a meccs. Hazudnék ha azt, mondanám, hogy nem volt izgalmas a meccs, mert az volt végül 3:2re nyertünk, Götze a 82. percben szerezte, a harmadik gólt, egész addig döntetlen volt az állás. A bíró pedig a 94. percben fújta le a meccset, a Dortmundnak ez idő alatt, volt két óriási kapura lövése, de a bátyám mind a kettőt kivédte, és  mentségére, legyen mondva, a két gólból az egyik 11es volt, a másikat, pedig kipattanóról lőtték be. 

   A meccs lefújása után, Szardiola és a kispados Bayernesek, odafutottak, a csapattársaikhoz, és megveregetve a vállukat gratuláltak nekik. De Götze, kibújt ez alól, és egyenesen a kispad mellett lévő rész felé vette az irányt, vagyis felénk. Fogalmam sincs, hogy mit akar, csinálni, de nemsokára tudatosult bennem, amikor odalépett hozzám, és ott, majdnem 70 ezer ember előtt megcsókolt, éreztem, magamon a több tízezernyi, ember tekintetet, de ott abban a pillanatban csak egyetlen egy, ember érdekelt. A kicsit hosszúra sikeredett csókunk, után Götze kiemelt a nézőtérről, és a kezében tartva vitt le a pályára, én pedig egyre, inkább éreztem, hogy az én barátom, a világ legjobb embere. A pályára érve Götze letett, én pedig a bátyámhoz léptem és szorosan megöleltem őt, majd a fülébe súgtam, hogy, nagyszerű volt, utána megöleltem Kimmichet, hiszen ez az első gólja, amit a Bayern München színeiben szerzett, a fiú illata megbabonázott, meg kell tudnom, milyen mosóport használnak, mert egyszerűen mennyei. Aztán gratuláltam, még a többieknek, majd Götzével kéz a kézben, indultunk, el az öltözőjük felé ...
  Aznap este Bastin és Adelon kívül más látogatónk, már nem volt. Schweini holnap utazott, el ezért, még egy utolsó estét eltöltött velünk, Adel pedig mióta Schweini elment velünk lakik. A bátyám tíz körül érkezett csak haza, mert addig az elviselhetetlen barátnőjével volt. Komolyan én csodálom Manut, hogy ennyi idő után is kibírja azt a csajt. Este a szobámban ültem Adelall, aki arról beszélt, hogy mennyire édes volt Kimmich, hogy a meccs közepén, odajött és megcsókolta, mire megköszörültem a torkomat, mire a lányban gondolom tudatosult Götze akciója.
  - Nehéz bevallani, de a te pasid, egy igazi tünemény. - mosolyodott el majd átölelt.
 Kétség sem fér hozzá, ezzel száz százalékosan, egyet értettem, hogy nekem van a legtökéletesebb pasim a földön, legalább is akkor este még azt hittem.
 Másnap kora reggel kellett kelnünk megint csak, mivel Bastinak 7 kor indult a repülőgépe, mi pedig mindenképpen ki akartuk őt kísérni. Az egész reggel egy kész káosz volt, elaludtam, ezért villámgyorsan kellet elkészülnöm, ami nagyjából sikerült is, így még épp, hogy időben eltudtunk indulni a reptérre. A repülőtéren Basti repülőjére várakozva, - ami aztán elrepíti Angliába és kitudja, mikor tér vissza Bastival - beszélgettünk, és felelevenítettünk minden emléket, ami pedig a legjobban fájt a búcsúzáskor, hogy tudtam, az EB előtt biztos nem fogom őt látni, ez a tudat a bátyámnak sem varázsolt éppen mesés kedved, de Basti megígérte, hogyha tud annál előbb is fog jönni. A repülő felszállt, én pedig megint úgy éreztem magam mint, azon a napon amikor Basti a MUba igazolt, elfogott a Deja Vu.
 Adelért jött Kimmich így a bátyámmal indultam visszafele, Délelőttre, nem volt semmi programja, ezért azt terveztük, hogy beülünk pizzázunk aztán elmegyünk a húgom egyik fotózására, mert az utóbbi időben eléggé elhanyagoltuk, de persze ez az egész meghiúsult, nemsokára ki is derül miért.
  Manu kitalálta, hogy van egy rövidebb út, egy parkon át így legalább tíz perccel hamarabb odaérhetünk a pizzériába, a parkba belépve rögtön tudatosult bennem, hogy ez az a hely ahol Götze először megcsókolt, és tulajdonképpen, ahol össze jöttünk. Automatikusan is mosolyra húzódott, a szám, a bátyám elől ment, én pedig mögötte, ezért kicsit hirtelen ért, amikor neki ütköztem, de a bátyám megkövülten állt ezért kikerültem őt, de ott abban a pillanatban lefagyott a mosoly az arcomról és olyan cifrát káromkodtam, hogy bele írhatnák egy rap számba. Úgy éreztem, a szívem darabokra tört, nem bírtam tovább és ott elbőgtem magam. Nem hiszem el, hogy ez történik velem....

Miroslav Klose novella

Gondolom, nem sokan ismeritek már Miroslav Kloset, én viszont a német futballtörténelem egyik hatalmas emberének tartom őt, ezért gondoltam, hogy írok róla egy novellát, de előtte, szeretném, bemutatni őt azoknak, akik nem ismerik. Nagyon sok teljesítményben megelőzi, Ronaldot és Messit, többet lépett náluk pályára, többet volt válogatott és világbajnokságon is több gólt szerzett. A futballtörténelemben ő szerezte a legtöbb gólt világbajnoksági tétmeccseken összesen 16ot. 71 góljával pedig a német válogatott legeredményesebb játékosa megelőzve Gerd Müllert. Az pedig csak egy plusz érdem, hogy a legjobban fejelő játékosként is van nyilván tartva. Na de szerintem ennyi elég is kezdjünk is bele a novellába:

  A nevem Miroslav Klose, de a legtöbben csak Salto-Klosenek neveznek, amelyet a világbajnokságon bemutatott szaltós gólörömeimnek köszönhetek. Mára már veteránnak számítok a focisták körében, csak néha léphetek pályára a Lazio színeiben de így sem teljes meccsre, nehogy lesérüljek. Hiába, hogy még csak 38 éves vagyok, a focisták fényéve csak 35 éves korukig tart. Én így is tovább bírtam, igazából 2014ben volt az utolsó nagy szereplésem akkor is már bőven meghaladtam a 35 éves esztendőt, de Löw úgy gondolta, még is pályára léptet. 

  Mindig örömmel emlékszem vissza a Bayern Münchenben töltött remek éveimre, őket mondhatni igazán a családomnak neveztem. Bastian Schweinsteigerrel és Thomas Müllerrel még mai napig tartom a kapcsolatot. 

  Itt élek Münchenben nem is olyan messze az Allianz arénától, az unalmas reggeleimen amikor nincs jobb dolgom, elmegyek és sétálok egyet arrafelé. Ez ma sem történt másként, megálltam a hatalmas stadion előtt amit régen az otthonomnak mondhattam, emlékszem még az első itt játszott meccsünkre a Borussia Dortmund ellen amiben 7:0ra vertük őket, és ebből két gólt is én szereztem, milyen régen volt már, ahogy így eltűnődve gondolkoztam, észre se vettem, hogy egy alak állt, meg mellettem, végül csak a hangja térített ki a bamublásomból.

  - Hiányzik ugye? - kérdezte a férfi hang, én pedig rögtön felismertem, Müller volt az.

Óvatos mosolyra fordult a szám és a hang irányába fordultam, és valóban ott állt Müller a maga teljes valójában.

 - Mondhatjuk úgy is. - mosolyodtam, el mire Müller odalépett kezet fogott velem, majd megveregette a vállamat.

  Régen láttam, már Müllert, de az igazat, megvallva nem sokat változott, csak az arcán látszódott, egy kicsit, hogy már jócskán benne van a húszas éveiben, ezzel nem arra, akarok utalni, hogy megöregedett, volna, hanem azt az aranyos kisfiús babaarcot felváltotta, egy kicsit durvább, férfiasabb arc. 

 - Rég találkoztunk, mi a helyzet a Lazzioban? - kérdezte a szemében pedig kiváncsiság csillant fel.

 - Gondolom, edzenek valahol Olaszországban. - mondtam szomorúan és a csapattársaimra gondoltam, akik ebben a pillanatban is épp edzhetnek.

- Ó. - sütötte le a szemét Müller. - szoktál még tétmeccseken játszani?

- Nem nagyon. - nevettem el magam. - tudod az ilyen öreg embereket mint én már pihentetni kell.

 Ezen mind ketten egy jót nevettünk, majd megérkezett a többi Bayern Münchenes focista, mert mint kiderült egy barátságos meccsük lesz a Wolfsburg ellen. Lahmot, Neuert és még pár alakot rögtön felismertem, de voltak köztük új alakok is, gondolhattam, volna, hisz lassan hat éve nem vagyok a Bayern tagja ennyi idő alatt rengeteg új tag érkezett. Müller pedig volt olyan készséges, hogy odahívta őket én kicsit elpirultam, mivel elég sokan gyűltek körénk, és soha nem szerettem nyilvánosság előtt beszélni, de szerencsére Müler ez felől mentesített is.

 - Nem tudom hányan ismeritek a mellettem álló úriembert. - ennél a szónál páran elnevették, magukat köztük én is. - de ő Miroslav Klose, a Bayern München és a Német válogatott egy kiemelkedő alakja. -fejezte be, és a mondandója egy sustorgás lavinát indított el, melyben ezek a szavak hangzottak el: " ez ő" "azt hittem magasabb" "nem hiszem el ez tényleg ő"

 Én pedig csak álltam Müller, mellett és beszélgettünk, amikor megállt előttünk két ember egy szőke és egy barna hajú férfi a barna legalább tíz centivel nagyobb volt társánál.

 - Ők Robert Lewandowski és Joshua Kimmich. - mutatta be őket. - Lewandowski utánad igazolt nem sokkal Kimmich pedig lassan egy éve.

 Kezet fogtam mind a két fiúval, majd válaszolgattam, a kérdéseikre, ami legfőképpen a 2002es VBn produkált szaltómmal kapcsolatos volt. Nem tudom mennyi időt beszélgettünk, talán másfél órát, de lehet többet, épp Götzével beszélgettem arról, hogy megint jelölték őt a "München legjobb pasija" díjra amikor egy erős és határozott férfi hangot hallottam a hátam mögül. Guardiola volt az a Bayern München jelenlegi edzője, még nem láttam őt személyesen ezért eléggé meglepett, arra kérte, a csapatot, hogy húzzanak be átöltözni, és kurvagyorsan kezdjék el a felkészülést mert két óra múlva kezdődik a meccs. Müller elköszönt tőlem én pedig még egy ideig, néztem a Bayern München egyre távolodó csapatát, de egy ember még, mindig ott állt, és az maga Guardiola volt. És ahogy láttam, intett egyet, hátra kellett, néznem, hogy nem-e valaki másnak mutogat, de miután csak az üres teret láttam, magam mögött, ráeszméltem, hogy a spanyol edző velem szeretne beszélni ezért odaléptem hozzá. 

 - Te vagy Miroslav Klose, ugye jól tudom? - nyújtotta a kezét majd biccentve egyet megfogtam a kezét. - Pep Guardiola. - mondta majd kezet ráztunk.

 A férfi elindult a stadion felé, majd látva, hogy nem követem megállt és visszaszólt.

- Gyere fiam, gondolom érdekel a régi csapatod szereplése. - húzta mosolyra a száját, én pedig utána mentem.

 Mi pedig beléptük az arénába, otthonos pályán mozogtam, jól tudtam mi merre van, az Allianz aréna 5 és fél év alatt szinte semmit sem változott, ugyanolyan barátságos, szép, és óriási, mint mikor utoljára itt jártam. Guardiola kíséretében léptem, ki a stadionba,aki egyenesen az edzőnek számon tartott helyre ment, én pedig mint egy jó pincsikutya követtem őt. Leültünk, és nemsokra rá meg is jelent a Bayern München, a szokásos piros hazai mezében. Intettem az elhaladó Götzének, és lepacsiztam az épp kapuba futó Neuerrel. Figyeltem, ahogy edzenek, és kétség sem fér, hozzá, hogy kiváló játékosok egytől egyig. Nemsokára kezdtek szállingózni az emberek, főképp Bayern szurkolók, de elvétve láttam, egy két zöld ruhás Wolfsbur rajongót is A meccs pedig elkezdődött, az első fél óra, viszonylag unalmasan telt, Lewanak volt egy szép helyzete, de a kapus kivédte, Viszont Müllernek a 40. percben sikerült megtörnie a védőfalat,

 

majd oldalra passzolt a közeledő Kimmichnek, aki nagyon szépen ráívelte a kapu jobb sarkára, de szerencsétlenségére, a kapus kivédte, viszont a labda, visszapattant, és Müller megint áttörve a védősoron, egy hatalmas gólt rúgott, én pedig Peppel együtt ugrottam fel és a Bayern szurkolókkal együtt üvöltöttem, hogy "TOOOOR" Müller pedig a német szurkolók felé fordulva két kézzel ujjongott, majd csapattársai hátulról ráugrottak. A meccsen a Bayern még további három gólt szerzett, majd a bíró a 90.percbe lépve lefújta a meccset, én pedig meg sem várva, Pepet a pályára rohantam, nem érdekelt, hogy már nem vagyok Bayern München játékos, mivel ezen napon együtt örültem, minden egyes ott jelen lévő játékossal, és szurkolóval. Olyan volt, mint régen, amikor még én lőttem, gólokat, és engem ünnepelt, mindenki, de most valahogy sokkal jobb, volt másokat ünnepelni. Müller több ízben is megszorongatott, én pedig csak nevetve viszonoztam, az ölelését, mivel ma minden dicséretet megérdemelt, két gólt is ő szerzett, és ezenfelül az összes gólpasszt is ő adta. A nézőközönség, pedig lassacskán észrevette, hogy van a pályán egy nem éppen odaillő tag, vagyis én, jó páran felismertek és kántálni kezdték hogy "Salto-Klose, Salto-Klose" 

 Müllerre néztem, aki feltartotta, a hüvelykujját, ezzel azt sugallva hogy  "csináljad". Én pedig erőt vettem, magamon, lassan 8 éve annak, hogy utoljára csináltam, de egy igazi harcos sosem esik ki a gyakorlatból nem de? Körübelül 75ezer ember tekintete tapadt rám, amikor elkezdtem futni a kapu felé, a közönség pedig egyre gyorsabban kántálta, hogy "Salto-Klose, Salto-Klose" Elrugaszkodtam a talajtól, behunytam a szemem majd megpördültem a levegőbe, a szememet pedig csak akkor nyitottam ki, amikor már biztonságos talajt tudhattam magam alatt, bennem pedig tudatsult, hogy igen, megcsináltam. Müller pedig rámugrott, és boldogan az arcomba nevetett.  A közönség tombolt, én pedig némiképpen újra a réginek éreztem magamat.                                                      

I.rész

Manu születésnapja

  Március 27- a nap amely, minden Bayern München szurkoló pirossal bekeretezett napja, hisz ezen a napon született Manuel Neuer, akit az utóbbi időkben csak ezekkel a szavakkal jellemezték: "libero" "világklasszis" "legenda" "csodakapus",és még sorolhatnám, a végtelenségig, de felesleges hiszen, akit érdekel utánanézhet. A bátyám, pedig erre, hogyan reagált? Legfőképpen, sehogy. Soha, nem helyezte, magát érdembe, nem fényezte magát, és legfőképpen nem szállt el magától, ahogy ezt néhány német búlvárlap állította. Manuel Neuer megmaradt, ugyan az, az ember, aki az FC Schalke 04ben látszott, csak egy kicsit idősebb verzióját láthatjuk. Személyiségileg, semmit sem változott, és ezt nem csak én tanúsíthatom, hanem a csapattársai, és a legjobb barátja Bastian Schweinsteiger. Aki, ezen a napon tiszteletét teszi a Neuernek rendezett bulin, amiről persze a drága testvérem semmit sem tud, Adellel és a srácokkal, szerveztük az egészet, Basti pedig hetekig könyörgött Mourinhonak a Menchester United edzőjének, hogy csak erre a hétvégére, engedje el, végül nagy neheztelések árán beleegyezett, így ez a nap is tökéletesnek ígérkezik. Az egész bulit Guardiola, szervezi, valami óriási kibérelt műteremben, ott lesz a sajtó, meg egy csomó szponzor, Manunak át kell esnie, majd jó pár sajtótájékoztatón, aztán végre, velünk lehet. Az igazat, megvallva a bátyámnak nem sok kedve, volt az egészhez, de a biztatásunkra, belement. Ebben az egészben pedig az egyetlen rossz, az, hogy a bátyám idegesítő barátnője Mia is ott lesz, de szerencsére Draxler nővére, is eljön szóval, talán leakad a bátyámról, és kicsit tudunk vele is lenni. Mivel az utóbbi időben, nem nagyon volt időm, sem alkalmam a bátyámmal lenni, csak azokon a kósza reggeleken, amikor elkísértem őt a meccseire, minden szabadidejét a barátnőjével töltötte, engem pedig eléggé elhanyagolt, de szerintem ezt ő is észrevette, mivel egyik este feljött a szobámba, hogy beszéljünk. Leült az íróasztalomnál található székemre, velem szembe, és nagyot nyelve elkezdte a mondandóját.

         - Figyelj, tudom, hogy az utóbbi időben eléggé elhanyagoltalak, és el sem, hiszed mennyire mardosott emiatt a bűntudat, és tényleg sajnálom, és meg ígérem, hogy ezentúl többet leszek veled jó?  - nézett rám kérdően, én pedig elmosolyodtam.

        - Nyugi Manu, megértelek téged, és jó ilyen boldognak látni, csak könyörgök szakíts ránk is egy kis időt, mert a srácokkal eléggé hiányolunk már. 

  A bátyám bólintott, majd leült mellém az ágyra és szorosan átölelt, az idilli pillanatot, a telefonom zenélése törte, meg mind ketten a képernyő felé kaptuk a tekintetünket, a kijelzőn egy közös kép virított, amin én és Götze egymást átölelve állunk. Gyorsan felkaptam a telefonom, mielőtt a bátyám valami megjegyzést tehet, majd kilépve a szobámból, az udvar felé vettem az irányt és miután biztos közegbe voltam mindentől felvettem a telefont.

    - Szia, bocsi, csak Manuval beszéltem. - kezdtem bele, de Götze csak felnevetett.

    -  Család terápiát tartottatok ugye? - kérdezte, nevetve, mire én is elnevettem magam.

    - Olyasmit, már nagyon hiányzott nekem. - mondtam komolyra fordítva a szót.

    - Tudom, és örülök, hogy megbeszéltétek, figyelj Bastival áll az időpont ledumáltunk mindent.

    - Köszönöm, imádlak, ugye tudod? - mondtam miközben mosolyom egyre szélesebb lett.

    - Igen, és én is imádlak, viszont most le kell tennem, Sziaaa. - köszönt el és megvárta, hogy én is elbúcsúzzak tőle majd kinyomott.

  Az ajtóban a bátyám állt, az ajtófélfának támaszkodva, és röhögött.

    - Nagyon kis romantikusak vagytok gerlicék, mióta is vagytok együtt? - kérdezte nevetve.

    - Te szemét, kihallgattad a beszélgetésünket?? - indultam meg felé dühödten, de bátyám csak lazán megfogta a vállamat és képembe röhögött.

    - Nyugi csak az imádlak, téged részét hallottam, esküszöm lassan megelőzitek nyáladzásban Lewat és Clarat. - mondta nevetve majd megint átölelt. 

  

  Március 27.-e pedig elérkezett, amikor felkeltem a bátyám még javában aludt, kicsit izgulva készülődtem, mivel ez az első hivatalos esemény, amire Mario Götze barátnőjeként érkezek, de a többiek megnyugtattak, hogy minden rendbe lesz. Amikor kiléptem az ajtón ő már ott várt, én pedig boldogan öleltem át, majd kéz a kézben indultunk el a helyszínre. Úgy, volt lebeszélve, hogy Basti már ott vár minket, mi pedig becsomagoljuk őt egy dobozba, gondolhatjátok, mennyi idő volt ezt lebeszélni Szardiolával ( Guradiolával), hogy egyáltalán beengedje a volt Bayernest az ünnepségre, de sok kérleléssel és némi pénzzel sikerült, őt rábeszélnünk. Én csak az ötletelésben voltam jelen, az intézkedéseket, Götze és a többi fiú intézte. A helyszínre érve, megpillantottam Bastit, aki ott állt a műterem előtt és a biztonsági őrrel vitatkozott. Mikor meglátott minket elénk rohant, Götzét egy kézfogással üdvözölte, én meg meg sem várva, hogy köszönjön a nyakába ugrottam és szorosan átöleltem. Nagyon hiányzott  már, igaz csak fél éve láttam, utoljára, de nekem több évnek tűnt, Boldogan engedtem, el, majd látva, hogy nem minden oké, megkérdeztem mitörtént.

    - Az a szemét biztonsági őr, nem hiszi el, hogy meg vagyok hívva Szardiolának pedig nincs meg a száma, hogy legalább ő leigazolja, hogy itt vagyok. - mondta mérgesen, igen Guardiolat a háta mögött, szinte mindenki Szardiolának hívja, nagyon szeretjük őt képzelhetitek. 

   - Nyugi Schweini, felhívom. - kapta elő Götze a telefonját, és vélhetőleg az edzőjét tárcsázta rajta.

  Mialatt Götze beszélt én Bastival beszélgettem, a Unitedes életéről. 

   - Láttam a multkori meccsedet az Arsenal ellen és nagyon szép gólt löttél, ahogy beívelted a kapuba a labdát valami eszméletlen. - néztem rá büszkén, mire Basti csak idegesen a hajába túrt.

  - Ugyan semmiség. - mondta, majd arcán hamiskás mosoly jelent meg. - de láttad, ahogy a kapus elvetődik a másik irányba, annyira vicces volt, azt hittem odaszarok. - nevetett Basti, mire én is elröhögtem magam.

  Időközben Götze átadta a telefont a biztonsági őrnek, aki először meglepődött, hogy Mario Götze egy telefont tart felé, de végül elvette, alig tíz perc beszélgetést ( inkább üvöltözés) követően a biztonsági őr vissza adta, Götzének a telefonját, mi pedig beléptünk a helységbe. Elsőnek érkeztünk, így egy raktárhelyiségből elővettünk egy két méter magas dobozt, amit még korábban kidíszítettünk a lányokkal, hátul volt két lyuk, levegőnyílás gyanánt. 

   -  Mindjárt megjönnek a többiek, utána keresünk egy létrát és belemászol. - mondta Götze a terveket Basti pedig nevetések közepette bólogatott.

  Biztos, kevesen vállalkoztak, volna, arra, hogy másfél órát egy dobozban töltsenek, de Basti az a fajta ember, volt aki szerette az ilyesfajta kihívásokat, és röhögve, ment bele az őrült ötletünkbe. Nemsokára megérkezett Lewa, Adel, Kimmich, Clara Draxlerék, Mia és Alaba, Basti pedig bemászott az óriási dobozba, amit aztán lefedtünk, és betoltunk egy sarokba. 

   Manuel Neuer születésnapi bulija pedig hivatalosan is elkezdődött. A bátyám érkezett utoljára, Guardiola és a német válogatott vezetőedző Joachim Löw társaságában. Manu amikor megpillantott minket intett nekünk, majd tovább sétált az asztalok között, majd leültették egy székre, a bulvármagazinok sajtószerkesztői pedig már el is árasztották őt kérdésekkel, kattogtak a kamerák, sürögtek forogtak az emberek, és cirka másfél óra múlva szabadjára engedték Manut, aki egy mikrofonhoz lépett, pár szóban megköszönte, az itt jelen lévő embereknek a részvétel, többek között a családjának ( akit én képviseltem) a Bayern München női futballcsapatának, a mi csapatunknak és még felsorolt, vagy kétezerszázhúsz embert, najó talán annyit nem, de nem tudtam követni. Mikor Manu odalépett hozzánk elengedtem Götze kezét és szorosan átöleltem, miközben a hátam mögött intettem a fiúknak, hogy húzzák ide a Bastit rejtő dobozt. Kibontakozva a bátyám öleléséből, megálltam, mellette.

 - Ezt tőlünk kapod, és úgy gondolom ennek fogsz a legjobban örülni. - néztem rá mosolyogva és megszorítottam a kezét.

Ebben a pillanatban pedig Basti kirúgta a doboz oldalát, Neuernek pedig szerintem leesett az álla, de nem sikerült feleszmélnie teljesen, mivel Basti a nyakába ugrott és férfiasan megveregették egymást. Én pedig odaléptem Götzéhez, és megcsókoltam.

  -  Köszönöm. - súgtam a fülébe, ő pedig csak megvonta a vállát és átkarolt.

   Manu nem győzött nekünk hálálkodni, aztán pedig kérdőre vont, hogy hogyan tudtuk megoldani, hogy ne jöjjön rá.

   - Elég meleg, helyzet volt és csodálom, hogy nem sejtettél semmit, amikor benyitottál Nikhez, és épp videócsetben ujjongtunk. - nevetett Basti.

  - Én azt, hittem Basti valamelyik meccsén ujjongtok, de így már érhetőbb. - vakargatta a fejét a bátyám mire elröhögtük magunkat.

 Manu elvonult, Bastival, gondolom voltak "ügyek" amiket meg kellett beszélniük, legalább is Basti nekem ezt, mondta, amikor megkérdeztem, hova mennek. Én pedig ott maradtam a többiekkel, Götzének dőlve, hallgattam Alaba és Lewa sztorizgatását, arról, hogy milyen oltári lesz ha majd a Manchester ellen fognak játszani, "mer azé" még is csak ott lesz Schweini, aki megígérte, Alabanak, hogy fellöki meccs előtt, gondolom ez valami fiús dolog ezért nem is kérdeztem. Kimmich és Draxler valami olyasmin vitatkoztak, hogy Kimmich a legutóbbi meccsen szerzett gólja valóban érvényes volt e.

 -  De lesen voltál, a bíró bele is akart fújni, de te berúgtad és biztos elfelejtette utána. - erősködött Draxler, Kimmich válaszul pedig csak beleröhögött a pofájába, hát jó.

 Én pedig Götzének dőlve figyeltem a sokaságot, majd meg láttam egy szőke hajú lányt, aki egyenesen felénk közeledett, bennem pedig megfagyott a vér, teljesen ledermedtem, a lány megállt előttem és mosolyogva a kezét nyújtotta.

  - Betti Königen vagyok. - nyújtotta a kezét.

 Én pedig csak meredten néztem rá, Götze is érezte, hogy valami nem oké, ezért kicsit erősebben tartott , nehogy elájuljak, remegő kézzel nyúltam felé, majd kezet fogtam vele én is bemutatkozva.

 - Nagyon vártam, már, hogy végre beszélhessek veled. - mosolyodott el a lány. Én pedig úgy éreztem menten elájulok...