Manuel Neuer Novella

*Megjegyzés: Ez a történet, nem a történetben szereplő Manuel Neuerről szól, ez egy kitalált történet Neuer szemszögéből, hogy hogyan élte meg a Német - Argentin döntőt, köszönöm a figyelmeteket és akkor kezdhetjük is nemde?*

*Mérkőzés előtti napok*

   A brazilok ellen megnyertük az elődöntőt, de az Argentin csapat már nagyobb falat lesz ezt a Nationalelf minden egyes tagja tudja. Még Gomez is izgult a döntő miatt, pedig nála magabiztosabb embert ritkán találni. Én szokásomhoz híven egy sarokban ültem, és Müllerrel beszéltem. Akit az imént említett mérkőzés emberének választották.

- Úgy nézek ki azon a fotón, mint aki részeg. - panaszkodott Müller, mire páran felröhögtünk.

- Azért Thomi, mert az is vagy. - veregette meg a vállát Götze, itt pár soros szóváltás kezdődött a két fél között, én pedig elsétáltam, megpillantva Kloset elindultam felé, de Jogi Löw megállított és megveregetve a vállamat annyit mondott nekem "hiszünk benned Neuer" mire csak elmosolyodtam, szóval hisznek bennem...

   Jogi egyre keményebb edzéseket diktált nekünk, kielemezgettük az Argentinok játékát még is mindenkiben ott volt a feszültség, Argentina nagyon erős csapat, bennünk pedig jó német módjára égett a bizonyítási vágy. Tizenegyeseket is gyakoroltunk ha esetleg arra kerülne sor. Mondhatni ez az egyetlen gyengém van, mindig is utáltam a tizenegyeseket, soha nem tartottam igazi gólnak azt ha valaki tizenegy méterről a kapura rúg úgy, hogy nincs ott senki mivel a focinak pont az a lényege, hogy ki tudd cselezni a másikat és úgy lőj kapura, na mindegy. 

   A meccs előtti napon már óriási volt a feszültség, épp a kapuban álltam szokásomhoz híven, várva Jogit, hogy elkezdje a kapus tréninget. De nem sokáig tudtam nézni a körülöttem edző 

csapattársaimat, mert hirtelen egy kéz fonódott a nyakam köré, én pedig átöleltem Götzét, akit az utóbbi időben annyi feszültség ért, hogy ott a meccs előtti napon, az én vállamon sírta el magát. Nem tudom mennyi ideig álltam ott a stadionban Götzét átölelve, de Jogi Löw hangjára elengedtem őt, aki megkért arra, hogy eresszem el Mariot és kezdjünk neki az edzésnek abban az esetben, ha szeretnék a holnapi meccsen pályára lépni. Jogi mindig is szigorú volt, de kiváló edző aki szívén viselte a Nationalelf sorsát így hát engedelmeskedve neki elkezdtük utolsó felkészülő edzésemet. Emlékszem még a legelső meccsemre a német válogatott színeiben iszonyatosan izgultam, hogy vajon, hogy fognak fogadni sokan már most a világ legjobb kapusának tartanak, én ehhez csak annyit fűzök, hogy nekem Gigi Buffon az örök favorit és szerintem nála jobb soha, de tényleg soha nem leszek. Belenéztem Müller szemébe, aki éppen tizenegyest készült rúgni éreztem, a szemében a tüzet és a győzni akarást, mint ahogy mindannyiunkban megvolt ez, a kérdés már csak az, hogy ez vajon elég lesz? Vagy a Nationalelfnek tényleg túl kell szárnyalnia magát?

    *Mérkőzés előtti órák*

Már az egész csapat a Rioi stadionban tömörült, épp a mezemet készültem felvenni. Kétség sem fér hozzá ezen a meccsen minden lehetőt megfogunk tenni azért, hogy nyerjünk, túlteljesítjük magukat és meg fogjuk szerezni a negyedik világbajnoki érmünket. Ilyen pozitív gondolatokkal öltöztem fel, miközben a mellettem ülő játékosok folyamatosan egymást nyugtatták Müller szokásához híven hozta  a formáját és mindenkit elszórakoztatott. Én utolsónak lettem készen, mindig így volt. Odaléptem a többiekhez lepacsiztam Müllerrel és megveregettem Schweinsteiger vállát, majd Klose is átölelt. Mindenkiben kavargott a feszültség és az izgalom mámorító kettőse, én pedig úgy éreztem menten szétszakadok, ekkora nyomás régen volt rajtam, mondhatni a sírás szélén álltam. Schweinsteiger barátom ezt látva, odalépett hozzám és csak ennyit mondott " Higyj magadban Neuer" 

Én pedig könnyes szemmel bólintottam.

*Döntő*

  Soha nem volt rajtam még ekkora feszültség, most már nyíltam lemerem ezt írni sőt ha tudnám ki is mondanám. Utolsónak léptem ki a Rioi arénába. Eszméletlen volt látni, azt a rengeteg embert akik mind összegyűltek, a fekete-piros-sárga német drukkereket és a kék-fehér Argentin tábort. A pályára kilépve elhaladtunk a világbajnoki kupa mellett, amit a mai napon az egyik csapat a magasba fog emelni a kérdés már csak az, hogy ezek mi leszünk e vagy az ellenfél. A pályán már ott sorakozott az Argentin csapat, fura volt Messivel kezett fogni hiszen 25 centivel kisebb volt nálam. A többi csapat taggal is kezet fogtam, majd elindultam a kapum felé. Miközben a helyemre futottam felpillantottam a lelátókra, a német és az argentin tábor őrjöngött én pedig elmosolyodtam, ezt szeretem a legjobban a meccsekben, hogy mindig támogatnak minket focizzunk akármilyen bénán is. 

  Az első félidő viszonylag eseménytelenül telt, az Argentínoknak volt egy pár kapura lövési kísérlete de a legtöbbet Boateng és a többi védő hárította. A második félidőt viszont elég erős fölénnyel vezettük Müller és Kroos barátomnak, volt egy két kaput eltaláló nagyon szép lövése, ahol az Argentin kapus remekelt. Tudtam, hogy itt nem csak az a tét, hogy melyik csapat nyeri meg a világbajnokságot, hanem nagy eséllyel a győztes csapat kapusát választják meg a világ legjobbjának, nekem pedig kiskori álmom volt, hogy annak nevezhessenek.

  Hiába adott bele a nationalelf mindent, de tényleg mindent a mérkőzésbe a meccs végén 0-0 volt az állás így hát következhetett a fél órás hosszabítás.

  Bevallom féltem, sőt rettegtem attól, hogy esetleg tizenegyes rúgásra kerülhet a sor. Aggódásom nagy valószínűséggel kiült az arcomra, mivel Götze barátom odalépett hozzám.

  - Figyelj Manu, megértem hogy félsz, mindannyian félünk, de hidd el a mi szemünkben te vagy a világ legjobb kapusa. - nézett rám mosolyogva, a szeméből áradó melegség némiképp megnyugtatott, elmosolyodtam és hagytam, hogy megöleljen.

   Az ölelésnek az extra idő kezdetét jelző síp vetett véget, újra elfoglaltuk a helyünket a pályán, feszülten figyeltem a többiek játékát. A fejemben kavarogtak azok a szavak s mondatok amelyeket az utóbbi pár napban a csapattársaimtól kaptam "Hiszünk Benned Neuer" "Higyj magadban Neuer" "Te vagy a világ legjobb kapusa" lehunytam a szemem és éreztem, hogy egy könnycsepp csordul ki belőle, de gyorsan megtöröltem. 

  A 101. percben pedig muszáj volt összeszednem a maradék önbizalmamat is, mivel Özil kezezett és tizenegyest fújtak be, igen az Argentinoknak. Tudtam, hogy ha ezt most beengedem, akkor minden elveszett minden dolog, amit annyira szerettem volna elnyerni, de ha összeszedem magam és kivédem meg van az esély a győzelemre. Nagyot sóhajtottam majd kiropogtattam kissé elgémberedett ujjaimat és vártam. Lehunytam a szemem, ez egy mentális dolog, az egészet nem te irányítod, nem tudod kiszámítani merre lövi majd a játékos a labdát, ha szerencséd van a jó irányba vetődsz és kivéded, ha nem akkor beszoptad. Minden csak a belső megérzés, éreztem ahogy a szívem szélsebesen ver, ránéztem a csapattársaimra, és éreztem rajtuk, hogy megbíznak bennem. 

                                                       
   Messi pedig ellőtte a labdát..

   Másodpercek töredéke alatt történt az egész, a jobb sarok felé ugrottam éreztem, a kezem belső felén a kemény bőr ütődését, majd a földre puffantam. Amikor felálltam az egész Német tábor ujjongott és csalódott Argentin pofákat láttam mindenütt. Szóval kivédtem, sikerült, alig bírtam elhinni.

  A meccsnek viszont közel sem volt, még vége. Az extra idő fél idejében, még mindig 0-0 volt az állás. Nekem viszont sikerül kicsit feloldódnom, ellenben a csapattársaimmal, akikben egyre inkább fokozódott a feszültség.

   - Nem hiszem el, hogy még mindig nem sikerült egy baszott gólt lőni. - szitkozódott Kimmich, aki csak az extra időbe állt fel játszani, hiszen épphogy 19 esztendős.

    - Nyugi majd a második félidőbe akkora gólt rúgok, hogy kirepül a stadionból. - röhögött Müller.

  Én csak nevettem inkább nem akartam belefolyni a többiek beszélgetésébe. Soha nem voltam egy nagy dumás, de ha arról volt szó mindig szívesen elhülyéskedtem a többiekkel. De mindig jobban szerettem hallgatni, mint beszélni.

  Az extra idő, második félideje pedig kezdetét vette. Rögtön egy Argentin támadással. Di Maria indult el a kapunk, felé. Csak Boateng és Lahm állt ott védekezni, ezért könnyen rárúgta. A labda viszont a felső kapufát találta el, az én szívemről pedig óriási kő esett le mivel, pont az ellenkező irányba vetődtem el és ha a labda egy centivel lejjebb megy már rögtön gól születik..

  De a 113. percben fordult a kocka. Gomeznek sikerült áttörnie a védekező soron, és lepasszolta, a labdát a jobb szélen közeledő Mario Götzének, aki egy hatalmas bomba gólt lőtt kapuba. Én pedig örömömbe magasról szarva az éppen zajló meccsre odaszaladtam  az Argentin kapu előtt ujjongó Götzéhez és szorosan átöleltem, majd a többiek is körénk gyűltek és ünnepelték őt. De mivel éppen zajlott a meccs Jogi Löw a pályáról rám parancsolt, hogy "Neuer kurva gyorsan húzzál vissza a kapudba védeni, mert még elveszíthetjük a meccset" Én pedig engedelmeskedtem, ennek a kérésnek és visszavonultam a helyemre. Most már csak az volt a cél, hogy megtartsuk ezt az egy gólos előnyt, mivel semmi kedvem nem volt még tizenegyes párbajozni, így a meccs további része javarészt azzal telt, hogy az Argentinok támadták, a kaput mi pedig úgy védekeztünk, mint még soha. A bíró talán abban reménykedett, hogy az Messiék belőnek még legalább egy gólt mivel a 120. percben még befújt egy 4 perces hosszabbítást. Ahol még volt egy két helyzet de a 124. percben a bíró végleg lefújta a meccset..
  Ebben a pillanatban pedig közel 30 ezer német szurkoló tőrt fel öröm ujjongásban, a kispados focisták Jogi Löwwel és Pep Guardiolaval a pályára futottak. A legtöbben Götzét ölelték körbe, de aztán kaptam én is jó párat.

    Az egész meccs csúcspontja talán az volt amikor a magasba emelhettük, a világbajnoki kupát. Ez az első világbajnoksági győzelmem. Kicsit meglepett amikor Angela Merkel odajött hozzánk gratulálni. Fura volt a kancellárunkkal is kezet fogni. De talán az egész este fénypontja az volt, amikor Jogi Löw odalépett hozzám és csak ennyit mondott, nekem "Nem csalódtam benned Neuer" 
  Ez a négy szó pedig többet jelentett nekem minden címnél, amit valaha életemben elnyertem. Hiába választottak meg többször az év kapusának, hiába lettem az év játékosa, hiába voltam aranylabda TOP3 jelölt. Ez a négy szó amit azon az estén Jogi Löw mondott nekem többet ért mindennél. És csak páran érhetik meg azt, hogy miért jelentett nekem ez ennyit. Én pedig büszke voltam magamra és a csapatomra, mert erre csak együtt lehettünk képesek, én pedig hálás vagyok annak, hogy a Nationelf 23 fős családjába tartozhatok.